Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880
1877. augusztus
f — 24 — kisegítő lelkészi szolgálataikról, az illető hadparanesnokság által hitelesített kimutatásokat terjeszszeuek fel a vallásügyi ministeriumhoz azért, hogy azok érvényesítése végett a kellő intézkedések a cs. kir. közös hadügyministeriumnál megtétessenek. Ugyanazon ministerium 1877. julius 3-ról 741 ein. sz. a. köztudomásra adja a honvédelmi ministerium 1877. évi 3050 sz. a. átirata szerint, hogy a védköteles korban álló honvédtiszti egyének az őszi fegyvergyakorlatokra évenként, — a védköteles kort túlhaladottak pedig minden másod évben feltétlenül behivatnak, nélkülözhetlenségi czímen felmentést s polgári állásukbani meghagyást csak legfelsőbb kegyelem útjáni megengedés adand. Ugyanazon ministerium 1877. julius 10-ről 15095 sz. a. kelt leirata, melyben a lelkészek oda utasíttatnak, hogy a tiroli és vorarlbergi származású cselédek, legények, napszámosok, vagy úgynevezett lakosok osztályához tartozó, még le nem telepedett személyek házassága esetében azoktól hazájuk illető közigazgatási hatósága által kiállított engedély előmutatását követeljék. Ugyanazon ministerium 1876. julius 22-ről 12787 sz. a. a középiskolai rendtartás és fegyelemre nézve állapított és 187%. tanév kezdetén életbe léptetett új szabályzatot leküldi s az 1869. évi 6020 sz. a. közölt rendtartást hatályon kivűl helyezi. Ugyanazon ministerium 1876. augustus 15-én 18097 sz. a. a honvédelmi ministeriumnak 7940 v. sz. a. kelt s a védtörvény végrehajtása tárgyában kelt utasításnak az önkéntességre vonatkozó intézvényét módosító rendelkezéseit közli. Ugyanazon ministerium 1876. september 15-ről 21543 sz. a. tudósít, hogy Lähne Frigyesnek Sopronban fenntartott magánjellegű közép és reáltanodája ideiglenes nyilvánossági jelleggel ruháztatott fel. Ugyanazon ministerium 1876. oktober 26-ról 1430 sz. a. a politikai tüntetéseket a fő és középtanodákban betiltja. Ugyanazon ministerium a „Prvni čítanka a mluvnice pro evangelicke školy v cisartstwi" czímű munkát, továbbá a „Rakouska Uherski monarstwe" térképét a hazai összes népiskolák használatából 1876. november 7-ről 24698 sz. a. kelt rendeletével betiltja. Ugyanazon ministerium 1876. december 9-ről 1558 ein. sz. a. a közoktatásról szóló 5-dik jelentését a superintendensi hivatal, középtanodák, hittanintézet és tanítóképezde részére és a magyar királyi tudományos egyetem 186 7/s — 187 4/s-ik évi állapotáról szóló jelentését a superintendensi hivatal és hittanintézet részére leküldi. Ugyanazon ministerium 1876. december 31-ről 25242 sz. a. kelt leiratában utasítást ad, hogy az iskolai igazgatóságok az iskolai bizonyítványok másodlatainak kiállításában óvatossak legyenek, s az iránti kéréseknek csak akkor tegyenek eleget, ha az első példányok megsemmisítéséről vagy végképpeui elvesztéséről az emberi bizonyosság, vagy a legnagyobb valószinűség határáig meggyőződtek. Ugyanazon ministerium 1877. január 3-ról 28769 sz. a. kelt rendelete utasítást ád a középtanodákba járó izraelita növendékek ünneptartására vonatkozólag. Ugyanazon ministerium 1877. január 7-ről 28275 sz. a. az előmeneteli osztályzatokra nézve a középtanodák részéről az 187(5. évi 18401 sz. a. megkeresvény folytán jelentést szorgalmaz. Ugyanazon ministerium 1877. január 16-ról 30535 sz. a. kelt rendelete a tiszakerületi tanintézetek könyvtárai pontosan összeállított adatainak a magyar nemzeti muzeum igazgatóságához való beküldését hagyja meg. Ugyanazon ministerium 1877. január 17-ről 1238 sz. a. a népiskolai könyvtárak létesítését ajánlja. Ugyanazon ministerium 1877. február 4-ről 2904 sz. a. leiratában tudósít, hogy a brassói és csik-somlyói r. k. főgymnasiumnak a nyilvánossági és érettségi vizsgálatot tarthatási jog két további évre 187% -tői kezdve megadatott. Ugyanazon ministerium 1877. február 12-ről 3529 sz. a. a Zaymus Gábor által szerkesztett „Ustavopis čili nauka o práwách a powinostech občarskych" czímű tankönyvet tév és alkotmányellenes tanai miatt, az összes iskolák használatából kitiltatni rendeli. Ugyanazon ministerium 1877. februárhó 12-ről kelt 2505 sz. a. rendelettel, a Sasinek F. V. által szerkesztett „Dejmy Počiatkov terajšiho Uhorska" (Skalici 1868) és Dejiny Drievnich Národov