Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880

1867. szeptember

— 7 — feliratban is a magas Ministerium utján tolmácsolni elhatározta. A mi egyházunk elvált testvéreit illeti, őket kész az egyházkerület testvéri kímélettel kebelébe visszafogadni, de külön jogosultságu szerződő félnek el nem ismerheti. Nem hagyhatja azonban mind e mellett emlités nélkül az egyházkerület, — melynek kebelében patentális egyház nem létezik s igy e téren rendezni valója sincs, — a ministerium azon eljárását, hogy az egyházi vi­szonyok alkotmányos uton való rendezését, az egyetemes gyűlésnek teszi kötelességévé, holott autonom egyházszerkezetünk szellemében az ily rendezés törvényesen és jogsze­rűen, csak az egyházak, esperességek és egyházkerületek fokozatos határozatai és in­tézkedései által eszközöltethetik. VIII. (Kr.) Olvastatott a nm. vallás és közoktatásügyi m. k. minister árnak Budán f. é. Jul. 12-kén 6578-dik sz. a, k. rendelvénye, mely szerint a sept. 1-söjén 1859-ben kibocsátott s O es. k. Felségének f. é. május 15-kén kelt legfelsőbb elhatározása következtében hatályon kivül helyezett vallásügyi nyilt­parancsból folyó minden fizetéseket és időnkénti segélyezéseket f. é. Sept. l-söjétöl kezdve megszüntetni óhajtja. Tudomásul vétetett. IX. (Kr.) Olvastatott a nm. vallás és közoktatásügyi m. k. ministeriumnak f. é. Aug. 8-kán 7,590-dik sz. a. kibocsátott rendelvénye, mely szerint O es. k. ap. Felsége f. é. Jul. 26-kán Schönbrunn­ban kelt legfelsőbb elhatározása következtében a pátensszeríileg rendezett egyházmegyék espereseinek 300 frtnyi évdijai f é. Sept. 1-sejétül megszüntetve lesznek. Tudomásul vétetett. X. (Br.) Olvastatott a nm. vallás és közoktatásügyi ra. k. ministeriumnak f. é. Máj. 18-kán 433 dik sz. a. kelt rendelvénye, — melyben hivatkozván a f. é. April. 21-kén 11,801 sz. a. kelt s az állami kincs­tárból nem javadalmazott alapítványok czélszerü megadóztatása körül szükségesnek mutatkozó új elvek megalapithatása iránti kérdésében kibocsátott m. k. pénziigyministeri átiratra — nyilvánítja: hogy a köz­oktatási czélokra használt alaptőkék adómentessége vagy legalább nem érzékeny megadóztatása a közok­tatás előmozdítására jótékony hatást gyakorolni képes; épen azért az egyházkerületben fennálló ilynemű vallási, közoktatási és szegény ápoldai alaptőkék kimutatását — az azoktól jelenleg fizetendő adómennyi­ség megjelölésével e végből mielőbb felküldetni szorgalmazza, hogy igy ezen kimutatás az 1868-dik évi költségvetésben már érvényesítendő elv megalapítása köriili tárgyalásnál kellő figyelembe vétethessék. A vallás és közoktatás nagy fontosságú érdekeinek előmozdítására irányzott ezen magas rendelvény örvendetes tudomásul vétetvén, a kivánt kimutatás mielőbbi be­küldetése elhatároztatott s azon esperességeknek, melyek még adataikat be nem szol. gáltatták, komolyan meghagyatott, hogy a kivánt adatokat Superintendens urnák hala­déktalanúl beküldeni szoros kötelességüknek ismerjék. XI. (Kr.) Előterjesztetvén , hogy a vallás és közoktatásügyi m. k. Ministeriumtól a kerülethez érkezett rendelvényekben, mind az ágostai, mind a helvét hitvallású evangy. egyház legtöbbször majd „mindkét hítfelekezetü alattvalóknak" majd: „mindkét hitfelekezetü evangéliku­soknak" neveztetnek; nem különben, hogy a régi szokással ellenkezőleg most az egyetemes felügyelő ár utján intéztetnek a kerületekhez szóló rendelvények, mig előbb egyenesen a kerületekhez küldettek: A vallás és közoktatásügyi m. k. Ministerium egyházkerületünk részéről fel­iratban megkeresendöuek határoztatott egyrészről az iránt, hogy figyelembe vevé azt, miszerint országos törvényes állásunkban nem felekezet, de egyház vagyunk, magas rendelvényeiben töliink az ágostai hitv. ev. egyház czimét és elnevezését ezentúl meg ne tagadja; más részről pedig, hogy magas rendelvényeit ne az egyetemes fel­ügyelő ár utján közölje az egyházkerülettel, hanem régi szokás szerint egyenesen su­perintendens árhoz intézze s általa hozza az egyházkerület köztudomására. XII. (Bar.) Olvastatott a volt m. k. Helytartótanácsnak f. é. Jan. 2-kán 68,390-dik sz. a. kelt intézménye, melyben kijelentetik, hogy a derencsényi egyházközség által legfelsőbb helyen beadott abbeli folyamodványa, mely szerint az egyházkerületileg kivetett iskolai segély iránti végrehajtás ellenében olta­lomért esedezik, emiitett kormányszék által elutasitandónak találtatott. Tudomásál szolgál.

Next

/
Thumbnails
Contents