Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880

1867. szeptember

- 5 — Jelenté továbbá, hogy ugyan azon alkalom és kiküldetés folytán az akkor fennállott m. k ud­vari kanczelláriánál több rendbeli sérelmeink orvoslását részint előkészíteni, részint el is érni sikerült s el nem hallgathatja, hogy felhasználván az alkalmat az akkori cs. k. küliigyér és államtanácsi elnök 13. Beust Ödön ö Föméltósága figyelmét és pártfogását a pátens megszüntetésére nézve, — mint a következmény mutatja — nem hiába kéré fel. Köztudomásra hozá ezenkívül: hogy a nevezett két föesperessel képviselte kerületünket Nagy­Györött a dunántúli ev. kerületi elnökség, Rad ó Ignácz felügyelő és Karsay Sándor superin­tendens urak ünnepélyes beigtatásán ; — nemkülönben meglátogatta gondjaink egyik kiváló tárgyát a nyíregy­házi tanitó-képezdét s mig egy részről viszonyait rendezé s arról győződött meg, hogy a mult évi igaz­gató-tanári választás által jó kezekre bizatott az intézet, más részről sajnálattal kell jelentenie, hogy a nélkülözhetlen anyagi segélyt az intézet részére kieszközölnie eddig még nem sikerült. Törvényes egyházlátogatást tartott superintendens úr ez évben a gömöri esperességben kebelezett kúntaploczai, rozlozsnyai, csetneki és sebespataki anya s a hozzájok tartozó leány egyházakban, melyekben úgy az elöljárók, mint a hivek részéről az egyháznak viszonyait fejleszteni törekvő buzgóságot tapasztalt. Kiséröi voltak e látogatásnál Czékus István gömöri föesperes és Szontagh Imre , Maiéter Ede , Latinák Rudolf, Szontagh Boldizsár, Sthymmel Sámuel, mint helyettesitett esp. felügyelök és Bartholomreidesz János fóesperes, mint kerületi jegyző. Kedvesen lepte meg superintendens urat ezen egyházakban az, hogy az egyházak épületeiket, különösen pedig a templomokat czéljoknak megfelelő külső csinnal újították meg s el nem hallgathatja Czékus Mihály úr nevét, ki két egyházban Kúntaploczán és Rozlozsnyán, az egyikben 25, a másikban 44 év óta buzgólkodik mint felügyelő hiven és lelkiismeretesen. Dicséretre méltatá a gencsi tanitó Subsilvány János urat, ki hiven és ügyesen működik 20 vft. csekély fizetés mellett, melyet azonban sikerült nagy nehezen váltó pénzről most folyó pénzre emelni. A csetneki egyház­ban az iskolákra az ottani közbirtokosság és város egy erdörész fáját adományozták , mely nemes tett több ezer forintnyi alapítványt eredményezett, mi közelismerést érdemel. Az érettségi vizsgákat ez évben az eperjesi fógymnasiumban Sztehlo János fóesperes; a kézs­márkiban Schwarz Károly érdemült egyházi felügyelő; az iglóiban Kalchbrenner Károly alesperes urak vezették, a rozsnyóiban maga superintendens úr. A kerületi törvényszék az év folyamán két ítéletet hozott. Az esperességekben következő változások fordultak elő. A XIII. szepesi városi esperességben Fest Imre jelenleg ministeri államtitkár úr visszalépte után Toperczer Zsigmond úr választatott meg espe­rességi felügyelőnek; a tátraaljiban Spóner Tivadar és "Wittchen Adolf urak visszalépte után Berzeviczy Egyed úr emeltetett az esperesse'gi felügyelői, Szalagyi Mihály topporczi lelkész úr pedig a föespcresi hiva­talra; a kishonti esperességben Jungmann Dániel rimaszombati lelkész úr választatott meg fóesperesűl. Midőn pedig superintendens úr a visszalépett férfiaknak tapasztalt buzgóságukért a kerület nevében elis­merést és köszönetet szavaz, a helyükbe választottakat tisztelettel és rokonszenvvel üdvözli s közreműködé­sükre Isten áldását óhajtja. Többi kerületi ügyeink állását illetőleg végre, az illető jegyzőkönyvi pontoknál teendő hivatalos jelentésére utalván s az összesereglett képviselőket buzgó kitartásra kérvén fel, magát továbbra is az egyházkerület becses hajlamiba ajánlá. Ezen elnöki jelentésből az egyházkerület ismét örömmel győződvén meg arról, hogy püspök úr ez évben is kitartó erély s lankadatlan buzgalommal vitte az egyház kormányzatát s az egyház szellemi és anyagi jólétét és felvirágzását szivén hordva, annak java s törvényes jogai és szabadsága érdekében lúi sáfárként működött, neki forró hálát szavazott s arra kéré az egek mindenható urát, hogy becses életét a kerü­let javára hosszú évek során tartsa meg s virágoztassa. III. (Br.) Fest Imre és Sthymmel Sámuel világi ker. jegyzők a gyűlésre meg nem jelenvén, Fábry János egyházi jegyző pedig szemei gyengélkedése miatt hivataláról végleg leköszönvén: Helyettesekül Dr. Schmidt Gyula ügyvéd, Kramarcsik Károly tanár és Schrancz János lelkész urak kérettek fel, kik a felhívásnak engedve, helyeiket azon­nal el foglalák. IV. (Cz.) Superintendens úr elnöki évi jelentésében köztudomásra hozván , liogv az eperjesi ev. 2

Next

/
Thumbnails
Contents