Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880
1865. július
- 16 — végre a nm. m. k. Helytartótanácsnak f. é. Maj. 25-kéröl 39, 028-dik sz. alatti rendelete, melynél fogva, hogv az eperjesi fótanodában folyó tanév végén az érettségi vizsgát Sztehlo János, a rozsnyói fötanodában pedig Czékus István fóesperes urak, mint helyetes elnökök vezessék, megengedtetik. A nni. m. k. Helytartótanácsnak fennidézett intézvényeit sajnos érzettel fogadván a ker. gyűlés, az e részben hozott előbbi határozataihoz s önkormányzatához továbbra is hiven ragaszkodik, egyetemes gyűlésre menendő követeinek pedig meghagyja: hogy önkormányzati törvényes jogainkon ejtett sérelmeinket az egyetemes gyűlés utján orvosolni igyekezzenek. XXXV. (P.) Ugyanazon jk. 45-dik pontjával összekötetésben olvastatott az iglói egyház kérelme a kebelében felállított s a jövő 1861-dik tanévben már teljes 8 osztállyal bírandó gymnásiumának ügyében. Az iglói egyház eleget tevén mind azon feltételeknek, melyekhez az 1861-dik évi egyetemes gyűlés jkönyvének 23-dik pontja szerint az új gymnásiumok felállítása kötve van, folyamodik az iránt: hogy a kerülettől fógymnásiumnak elismertetve, mind azon jogokkal felruháztassák, melyeket a többi kerületi fögymnásiumok is élveznek; nevezetesen kéri a jogot az érettségi vizsgák megtarthatására, a szavazati jogot az esperességi és a képviseleti jogot a kerületi gyűléseken s végre hogy szegény és szorgalmas tanulói a Roth-Telekyféle ösztöndíjért hasonlóképen folyamodhassanak. Ugyan c targgyal kapcsolatban jelentvén a gömöri esperesség, hogy a jövő 186rdik tanévben a nagy-röczci gymnásiumban a VI-dik osztály fog megnyittatni; nem különben a nyíregyházi egyház részéről is azon jelentés tétetvén, hogy kebelében 4 osztályú, 4 rendes tanárral ellátott algymnásiu.not szervezett s egyszersmind a ker. levéltár számára a Nyíregyháza városa által a gymnásium részére tett 100,000 ftnyi alapitványlevél másolatát is beadván: A kerület ezen örvendetes bejelentéseket tudomásul vette, s az iglói főtanodát a többi kerületi gymnásiumokkal egyenlő rangra állítva, superintendens urat megbizá: hogy az érettségi vizsgák megtarthatása érdekében a szükséges lépéseket elnökileg megtegye, s az iglói fögymnásium köröztetését felsőbb helyen kieszközölni szíveskedjék, — átalában a többi ker. fótanodák sorába igtattassék. XXXVI. (S.) Ugyanazon jk. 46-dik pontja mellett az egyházi épületek tűz elleni biztosítási ügyére vonatkozólag olvastatott superintendens urnák f. é. Mart. 6-kán 195-dik sz. a. körlevele, melyben az esperességeket a tömeges tüzkárbiztositás tárgyában nyilatkozatra szólítja fel, s ezzel kapcsolatban előterjesztetvén a tiszántúli reformált kerület Debreczenben f. é. Jan. 15-dik és 16-kán tartott közgyűlési jkönyvének 15-dik pontja, mely szerint az elö iyös kölcsönbiztositás kivihetlennek tatáltatván, az első magyar biztosító társulatnál leendő tömeges biztosítás határoztatott el, melyhez való csatlakozásra a testvér egyházkerületek atyafiságos indulattal felhivatnak. Egyházkerületünk figyelemmel kisérvén a tiszántúli testvér egyházkerület indokolt határozatát s kihallgatván a 8 esperesség nyilatkozatát, melyek elvben egyhangúlag a tömeges biztosítás mellett szavaztak — a tömeges tűzkármentesitést elvben elfogadja, de hogy melyik magyarhoni intézethez csatlakozzék, az e tekintetbeni adatok összeszerzésére, valamint a tüzkárbiztositó társulatok kihallgatására, — mennyiben egyházkerületünk a legjobb, legbiztosb és legjutányosb feltételeket akarja kipuhatolni, az előleges intézkedések megtételére következő biztosságot nevezett ki u. m. a) Az egyháziak részéről Máday Superintendens elnöklete alatt: Czékus István, Hoznék Náthán, Tavassy Lajos, Holles Dániel, Kellner Gusztáv, Fábry János és Ilajcsi Sándor urakat; b) Világiak részéről pedig Szontagh Pál, Bánó^József, Benczúr József, Blásy Ede, Szirmay Ödön, Dráskóczy Gyula, Latinák Rudolf és Márton Rudolf urakat; felhatalmazván a bizottmányt egy részről arra, hogy a biztosító társulatok ügynökeivel a czél elérése végett tanácskozzék, más részről pedig kötelességévé tevén, hogy jövö ker. gyűlésre kimerítő véleményes jelentést tegyen, — vájjon a tömeges biztosítás részvénytársulatok utján vagy pedig kölcsönösség alapján eszközöltessék-e s egyszersmind működése alapjaul tudja ki, mennyiben biztosították magukat az utolsó 6 év alatt az egyházak és mennyi kárt szenvedtek? XXXVII. (F.) Ugyanazon jk. 47- és 50 dik pontjával összefiiggöleg olvastatott a VI sz. k. v. esperességnek a bártfai ág. hitv. lelkész Kacziány Gusztáv által kötött vegyes házasság és szintén vegyes házasságból származott gyermek megkeresztelése ügyében a hely szinén meritett és okadatolt kime-