Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880

1863. július

- 19 ­szen a fenálló rendeletek értelmében állíttassanak ki s a vizsgák az állami és más nyilvános fögymnasiu­mokban a kerületi kir. főigazgatók, a protestáns iskolákban pedig az illető superintendensek jelenlétében tartassanak meg, és a bizonyítványok általok aláírassanak. E rendeletet azon kijelentéssel veszi tudomásul egyházkerületünk, hogy protes­táns elveinkhez továbbra is hiven és állhatatosan ragaszkodik. LXI. (Bar.) Olvastatott a m. k. Helytartótanácsnak f. é. febr. 6-kán kelt azon intézménye, mely­nélfogva lelkészeink, mint anyakönyvvezetők az 1852-dik évi dec. 13-diki törvény 15-dik §-ában rájok ruházott kötelmekre, valamint a mulasztás következményeire is a superintendesi hivatal utján figyelmez­tetni rendeltetnek; minek folytán superintendens űr jelenté, hogy a m. k. Helytartótanácscsal folytatott le­velezése csak annyit eredményezett, hogy neki az idézett törvényből 10 példány luildeték, a m. k. Hely­tartótanács pedig fenntebbi intézményéhez: melynélfogva a lelkészek, a hagyatéki adó megszabásához szükségelt halotti anyakönyvi kivonatok évnegyedenkénti kiszolgáltatására köteleztetnek, továbbra is ra­gaszkodik. Ezen rendeletet lelkészeinkre, mint nem államhivatalnokokra nézve kötelezőnek tartani annyival kevésbé lehetvén, a mennyiben annak módosítása maga a m. k. Hely­tartótanács kijelentése szerint is közel kilátásba helyeztetett, az egyszerűen tudomásul vétetik. LXII. (Cz.) Bemutattatván a k. Helytartótanács 1863-dik jun. 21-kén 86,835-dik sz. a. kelt le­irata, melyben superintendens űr oda utasíttatik, liogv Holes Dániel csetneki ev. lelkész abbeli tettét, mi­szerint Szkarka Ferencz ág. hitv. menyasszonynyal eljegyzett rkath. vőlegénynek, a háromszori hirdetés­ről szóló bizonyitványt csak a jognak elvét egyháza részére fentartva, adta ki; Szabados János rkath vőlegényt pedig ág. hitv. menyasszonyával a r.-szombati plébánosnak a csetneki rkath. lelkészhez szóló levele daczára, az ev. templomban eskette meg, helytelen és törvénytelennek nyilatkoztassa; felolvastatván továbbá superintendens űrnak a nm. Helytartótanácshoz 1863-dik mart. 27-kén kelt felterjesztvénye, mely­ben Holes Dániel lelkészi eljárását az 1843-dik III-dik tezikk 2-dik §-a világos és feltétlen szavainak következtében törvényesnek nyilatkoztatja, és a rkath. plébánost a hirdetési bizonyítványoknál a tiltakozó kifejezésekkel való éléstől eltiltani, Holes Dániel lelkészt pedig a vád alól kegyesen feloldozni kéri; végre közöltetvén a m. k. Helytartótanács 1863-dik apr. 10-kén 27,224-dik sz- a. kelt intézvénye, mely­ben Holes lelkész űrnak a vegyes pár esketése körüli eljárása ismételve helyteleníttetik s a hazai törvé­nyeken alapuló legfelsőbb rendeletekkel összeütközőnek nyilváníttatik. Miután az egyházkerület azon meggyőződésben él, hogy Holes Dániel csetneki lelkész az 1843-dik III. tcz. szellemében cselekedett, superintendens űr feliratát helye­selve, a csetneki lelkészt megrovás alá nem eshetönek itéli. A mennyiben pedig az oly házasságok megesketésének letiltása, melyeknél a férfi rkatholikus, egyházjogaink vi. lágos sérelmével történik, O Felségéhez felírást határoz. LXIII. (L.) A nagy-röczei szláv gymnasium ügyében azon hivatalos jelentés tétetvén, miszerint a jövő iskolai év kezdetén már a III-dik osztály is meg fog nyittatni, s e czélból, miután az intézet tö­kéjének 12000 frtra növekedése ezt tenni megengedé, két űj tanár tettleg megválasztatott. A nagy-röczei szláv gymnasium e gyarapodása kedves tudomásul vétetett. LXIV. (Bar.) Olvastatott a m. k. Helytartótanácsnak 1863-dik évi apr. 18-kán 21,646 sz. alatti intézvénye, mely az összes alarendelt papságot, mint az egyenérték alá eső vagyon birtokosait, a super­intendensi hivatal űtján, az 1850-dik év. aug. 2-kán kelt bélyeg- és illetéktörvény megtartására kötelezi. Nem illethetvén jelen törvény lelkészeinket, mint a kik köztudomás szerint sem­minemű egyenértéki tárgyakkal nem birnak, tudomásul vétetik. LXV. (Cz.) A hegyaljai esperesség indítványozván, miszerint Zsedényi Ede ker. felügyelő űrnak azon nemes tette: hogy a miskolczi ág. hitv. toronyépítésére, azon kegyelet által ösztönözve, mivel az autonomia helyreálltával az első ker. gyűlés a miskolczi ág. hitv. templomban tartatott, s a kerület elnö­kei ott avatattak fel, 1000 frtot ajándékozott, jegyzőkönyvileg örökösítessék. A gyűlés ezen indítványt közhelyesléssel fogadta s Zsedényi Ede felügyelő ur­nák a közjólét felvirágoztatására hozott ezen ujabb áldozatát, az elismerés és hála őszinte érzelmeivel ezennel jegyzőkönyvileg örökíti. LXVL (Bar.) A gyűlés első napján tartott ker. lelkészi értekezlet nevében azon kérdés intéztet­vén az egyházkerületi gyűléshez, hogy a katonai felmentések mellett szükségelt anyakönyvi kiadványok, úgynevezett családi kimutatásokért, mily díj illeti a kiállító lelkészt? ^

Next

/
Thumbnails
Contents