Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880

1862. július

24 n,l kiállított oklevélben egyedül a város számára kötött ki esetleges rendelkezési s bizonyos befolyási jogokat, de azt, hogy ebbeli elhatározására a kcbelébeni ev. egy­házra való tekintetből lett volna indíttatva s átalában az egyházat egy szóval sem említi; — miután kikötései között a szláv nyelvre vonatkozó és állítólag nem teljesített feltétel, elő nem fordul; miután a község és egyház közti anyagi tekintetbem legszorosb viszonyból a két testület ugyanazonságára következtetni még nem lehet; miután azon szabály szerint létező körülmény, hogy az iskolai segélyt a hívekre kellessék kivetni, az egyháznak attól valamely részbeni felmentésére okiíl nem szolgálhat; — miután a gömöri csperesség, határozata horderejét érintetlenül hagyva, a kegyes ajánlatok és szoros kötelezettségű alapítványok jogi megkülönböztetésének helyet enged; — ezen okek kö­vetkeztében az egyházkerület Nagy-Röczc városának 1000 ftos tökéjét olyatén önálló s a később behozott iskolai segélylyel összefüggésbe nem tehető alapítványnak tekinti, melynek módosítására vagy megszüntetésére, a világosan kikötött feltételek esetein kívül, az alapító s a rozsnyói fótanoda jóltevöi sorába lépett község, többé feljogosítva nem lehet, következésképen az egyháznak a kerület iránti viszonyára jogérvényesen át nem vitethetvén, a kamatok a kerületi iskolai segélybe nem számíttathatnak. LXIII. (L). Superintendens úr közié, hogy mult évben a ker. gyűlés jóváhagyása reményében és az illető esperességek és anyaegyházak beleegyezésével két leányegyházat anyaegyházzá nyilatkoztatott, u. m: a tótfalvi egyházat mely eddig a tátraalji espercsségben fekvő topporezi anyaegyházhoz tar tozott s most a kriegi leánygyülekezettel képez anyaegyházat, és a kölesei egyházat, mely a hegy­aljai espercsségben a nagy-károlyi anyaegyháznak volt leánygyülekezete. Mindkét helyen a lelkész hiva­tallal a tanítói kötelesség is egyesítve van. A ker. gyűlés az okmányok megvizsgálása után superintendens úr ezen intézke­dését helyben hagyta és megerősítette, Tótfalura nézve azonban azon meghagyással, hogy az egyház, azon földekből, melyekkel bír, egy részt a lelkészi jövedelem javí­tására fordítson. Mindkét egyház pedig az ágensi és eathedraticum illeték fizetésére köteleztetik. LXIV. (L). Superintendens úr elöterjeszté Paycr língo úrnak, mint a szepesi tanitóegylet el­nökének hozzá 1861-dik őszutó 1 jén intézett kérvényét, melyben superintedens úrtól az egylet benyúj­tott alapszabályainak helyben hagyása s egy úttal azon intézkedés kéretik, hogy a 4 szepesi csperesség egyházainál eszközölné ki, miszerint az egylet tagjainak az évenkint 1—2 napig tartó közgyűlés tartama alatt mérsékelt napidíjt, ingyen fuvart és a közgyűlés helyén szállást adjanak, és ajánlaná különösen az egyletet az egyházkerület pártfogásába is. A VI sz. k., XIII szepesi, VII bányavárosi és a tátraalji esperességbeli tanítóknak ezen egyletben tudományos munkásság végett szövetkezése örvendetes tudomásul vétet­vén, az egylet alapszabályai a nemes ezél tekintetéből megerősíttetnek s' az egylet ezennel az egyházkerület pártfogása alá helyeztetik. Ezen pártfogásnak pedig Zsedényi Ede felügyelő ur mindjárt az által kölcsönzött tettleges érvényt, hogy az egylet javára 200 ft. alapítványt ajánlott fel kegyesen, melyért az áldozatkészségben kifáradni nem tudó elnök urnák őszinte hála szavaztatott. LXV. (Sz). Bemutattatván egy a VI sz. k. városi csperesség felügyelője és fóespercsc, a XIII városi főespercs s a dobsinai egyház lelkésze aláírásával ellátott emlékirat, melyben a superintendensek választására vonatkozó 1743-dik évi dobsinai szerződés jövőre való fentartása s a VI sz. k. városi esperességbeli egyházak kiválóbb képviseleti jogainak biztosítása kéretik. Ez emlékirat tárgyalás végett az esperességeknek megküldetni határoztatott. LXVI. (L). A lelkészek átalános szomorú tapasztalata szerint a katonai viszonyokból származó házassági tilalmak az erkölcsiség nagy romlására levén, inditványoztatott: miszerint e tilalmak megszün­tetése végett az egyetemes gyűlés által legfelsőbb helyre felirat intéztessék. E tárgy az egyetemes gyűlésre menő követeknek különös figyelmébe ajánltatik s előterjesztése meghagyatik. EX VÍL (L). A jövő kerületi gyűlés helyéül. Göllnitz s z e ]> e s i bán v a város tűzetett ki.

Next

/
Thumbnails
Contents