Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1839–1880

1859. szeptember

6 II íl eljárása egyedül arra szorítkozott, hogy tudomást merítsen a következőkről: miszerint néhai besztercebányai Szartory Imre úr 1825-ik évi sept. 17-kén végrendeletileg tett alapítványi vagyonából egyedül a budai ház maradt fent, a többi e célra rendelt in­góságok, u. m. 20,000 pozs. mérőnél több szemes élet, könyvek, marha, széna, ezüst eszközök s egyebek első sáfárkodását s végrehajtási kezelését homály fedi, az érdeklett ház évi bére 2300 p. frt, elébbeni házbérből tőkésittetett 2142 p. frt. pénztári készlet 978 p. frt. a rendes kiadás pedig 2376 frt. 14 kr. p. p. Az ösztöndijat az utolsó évben Szartory Dezső nevü iíjú húzta az ekörül végrendeletileg megszabott mód megtartása nélkül, végre az alapítványi tanszék nem a végrendeletileg megszabott tantárgyak elő­adásából áll, hanem az ottani felgimnáziumi tanodába saját tervéhez képest teljesen be van olvasztva. A felolvasott jelentésből kiderülvén, hogy a kérdéses végrendeletnek csakugyan nincs elégtéve, s miután ez ügy oly hosszú éveken át hú­zódik elintézetlenül, idejének látja a kerület annak befejezésére már egy­szer erélyesebb lépésekről gondoskodni. E végből megbízza adminisztrá­tor urat, hogy a tiszántúli lielv. hitv. egyházkerületet, melynek kebelé­ben helyheztetik a debreceni főtauoda, barátságos levele által megke­resse s felkérje, miszerint ez ügyben mielőbbi megnyugtatásunk végett egy kerületi biztosságot kinevezni szíveskedjék, mely az e tárgyban már eljárt s ezennel újra kiküldött biztosságunk tagjaival a fenforgó ügyre nézve olyatén egyességi pontokat dolgozzék ki, mik a két kerület jóváhagyása után kötelező erővel bírván, a végrendeletet a múltira nézve egész terjedelmében betöltsék^ jövőre nézve pedig egyházkerületünknek a végrendeletből folyó felügyelési jogát biztosítsák, annak gyakorlási mód­ját megszabják, s netaláni sérelem esetére az orvoslás rövid útját kijelöljék. Hogyha pedig a főtiszt, tiszántúli helv. hitv. egyházkerület ezen igaz­ságos kivánatunkat megtagadná, avagy az ekképen szervezett vegyes biz­tosság eljárása eredményhez nem vezetne,— miről küldöttségünk adminisz­trátor urat időközileg értesíteni ne késsék,—azon uem reménylett esetre szólítsa fel adminisztrátor úr a tisztelt helv. hitv. egyházkerületet, hogy ez ügyet egy öt tagból álló választott bíróság eldöntése alá bocsátani szíveskedjék, melynek jogérvényes megalakítására s mind két fél által történendő két- két tag megnevezésére a továbbiakat kölcsönös értesítés utján elintézze, kijelentvén eleve, hogy ennek is megtagadása esetében kényszerítve érzendi magát ezen egyházkerület ebbeli sérelmének orvos­lása végett törvényes útra folyamodni. • p XII. Ugyanazon jegyzőkönyv 8-dik cikkére, a szerkeztendő célszerű népiskolai tót tankönyvekre nézve szóval jelenti a kinevezett gömöri biztosság, hogy e tárgyban ugyan munkálkodott, azonban nem lévén forrása a könyvek kinyomatására, feladatát be nem fejezhette. Az érdeklett biztosság a ker. Consistorium elébe kimerítőbb írás­beli jelentés beadására szólittatik, hogy annak következtében a szüksé­ges költségek előállítására vezetendő módokról gondoskodást tehessen. XIII. Ugyanazon jegyzőkönyv 10-ik cikkére: a kishonthi esperesség részéről be­nyujtatott a Rimaszombat-Osgyáni egyesült ágost. és helvét hitvall. tanodának az ágos­tai vallású félt illető tőkepénzeinek kimutatása a következőkben: Szontagh szuperin­tendens alapítványa 42 frt, maradék az 1819-ik évből 42 frt, oblationes jubilares 504 frt, Kiszely Juliána alapítványa 24 frt, Hoznekféle alapítvány 84 frt, összesen 714 frt

Next

/
Thumbnails
Contents