Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)

2. szám - Zsidó apokalyptica (Befejezés) Juhász Lászlótól

— 43 — Végül negyedik vallással említhetjük az aegyptomi vallást. Ez a vallás is azonban sokkalta alantabb fokon állott, s sokkalta zárkozotfabb volt, mint a zsidó vallás, de meg ezt a vallást is mint idegent, mint elnyomója vallását gyűlölte a zsidó. A vallástörténet inkább az aegyptomi földön kialakult hellén synkretismusnál érintkezések után kutat, mely az aegyptomi népies szokás elemeit is fölvette, amint Philónál s szláv Énóch könyvében találhatók, de ezek egyes elszórt s feltűnő jelenségek, különösen ez utóbbi irat s az aegyptomi vallásra nézve is inkább azt a felfogást találjuk, hogy annak szerzője legalább részben Mózes, kinek életébe aegyptomi eredetű legendákat sző be Artapanus. Reitzenstein az különösen, aki Poimandres (Leipzig 1904) c. müvében analog jelenségeket keres a két vallás közt. A befolyásolás tehát itt nagyon is kérdéses természetű a vallástörténeti kutatók szerint is. Aminthogy általában a vallástörténet eme kutatásának eredménye a zsidó vallásnak a többi vallásoktól való befolyásoltatása s a kölcsönzés elmélete nem eldöntött kérdés, hanem a tudományos kutatás tárgyát képezi továbbra is. A vallástörténet szerint is a befolyás s kölcsönzés lehetősége kizárt dolog a vallás benső lényegét illetőleg. Parallel fejlődések, mint pl. az isteneszmének transcedens s szellemi fejlődése, a túlvilág s feltámadás gondolata, melynek csirái már az ó-szövetségben feltalálhatók, a benső fejlődésből is érthetők s magyarázhatók s az általános korviszonyok által indokolt ezen parallel fejlődések még korántsem lehetnek a függés jelei s bizonyságai. A törvény betartásának feltétele az Istenhez való viszony fentartása érdekében, illetve Isten előtt való igazság elnyerése céljából; az emberi erő, természet elégtelensége a törvénynyel szemben, bűnbánat, hit, túlvilági megfizetés gondolata egyáltalán nem külső behatások eredményei, hanem benső meggyőződés következményei lehettek és kellett lenniök. (V. ö. Bousset: Die Religion der Jud. 1906. S. 554. lap). Maga a vallástörténet is hol keresi tehát az érintkezést s hol állapítja meg? Elsőbben is a néphit területére, a varázsformulák, imádságok, titkos nevek és formulák, s a dämonokba vetett hit területére. Aztán csodás állatok és helyek képzetére. Mintha ma is és minden időben ezen jelenségek s ezen hit nyilvánulásai meg nem volnának minden népeknél a néphitben, még inkább az ősidőkben. Mintha az ősidőkre vonatkozó mythosok regék oly dolgok volnának, hogy azok különös érintkezésre kölcsönhatásokra volnának visszavezethetők. Mintha minden népeknek meg ne lenne, s meg ne lett volna ősidőkben is a világról, ennek alakulásáról, a világrendszerről való nézete s felfogása, mintha a nap, hold, csillagok járása nem vonta volna minden népek érdeklődését magára. Angyalokról, emberek feletti lényekről nem lett volna felfogása, képzete bármily népnek. Az érintkezési pontok közzé számítja a vallástörténet, az apokalypticát, az individuális, transcendens eschatologiát, a feltámadás