Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)

8-9. szám - A magyar racionalista theologia. Lic Fizély Ödöntől

— 195 — Sok szó esik az okosság és az isteni kijelentés közt való viszonyról. Márton István a morális kathekizmus matériájának két kútfejét emliti : az okosságot és az isteni kijelentést. Ennek kapcsán beszél a kettőnek viszonyáról. A természeti okosságnak minket kötelező és igazgató törvényadása és az isteni kijelentés egymással nem ellenkezhetnek. A természeti okosságnak a törvényadása és az isteni kijelentés egymással nem ellenkezhetnek. A természeti okosságnak a törvényadása reánk nézve feltétlenül szükséges, mert anélkül azonnal megszűnnénk emberek lenni. De a kijelentés törvényadása csak feltételesen, a nagyobb tökéletesség szempontjából szükséges. A kijelentést pedig nem valami megigéző tudománynak kell gondolni, olyan okulárnak, aminek segítségével még az is tudna olvasni, aki a betűket soha sem ismerte. A kijelentés csak annak az ismereteit segiti, aki előbb az okosságnak hűséges és szorgalmas tanítványa volt. Csak ugy láthatja meg a messzelévő tárgyakat, amiket fegyveres szem nélkül nem láthat meg. Az okosság a „primae instantive forum", ahol és amivel kezdődik a léleknek belső, intellektuális és morális élete és munkássága. Az isteni kijelentés pedig akkor van véghetetlen hasznára az okosság természeti törvényadásának, mikor a kijelentésből, mint tükörből azt láttatja velünk, hogy a mi okosságunk természeti törvényei egyszersmind az Isten törvényei is. A tökéletes szentségü, véghetetlen jóságú és mindentudó, mindenható főtörvényadónak, 'az ellenállhatatlan végrehajtónak parancsolatjai, aki a morális törvényeket természeti okosságunk által nem csak kihirdettette és teljesítteti, hanem a maga részéről ugy ebben az életben, mint az örökkévalóságban végre akarja hajtani és végre is hajtatja.

1 Nem csak a kinyilatkoztatást viszik a racionalisták az ész itélő széke elé, hanem kritikailag, szabadon kezdik értékelni és vizsgálni a szentírást is. Hazai protestáns egyházainkban is megindul a szentírásnak történetkritikai módszer szerint való vizsgálata. A szentírás nem az a „noli me tangere", hol ellenmondások nincsenek s ha vannak, azok csak látszólagosak. Hanem a történet folyamán keletkezett könyvek gyűjteménye, melyet az ész bírálata alá nem csak jogunk, de kötelességünk bocsájtani. Péczeli József 1791-ben írja már, hogy némely vakmerő elméjű emberek nem irtóznak a magok vagdalkozásának és csufolásoknak céljává tenni az Isten beszédét, nevezetesen pedig a régiségnek ama becses kincseit az ótestámentumot, csak hogy annak hitelét megerőtlenithessék s ennélfogva az ujtestámentumban befoglaltatott jelentést is kétségbehozzák. Az alattomban hintegetett méreg ellen néminemű orvosságok gyanánt fordítja Majzonnet Lajos francia iró munkáját. Az ótestámentumi eklézsiának históriáját.

2 Az „alattomban hintegetett méreg ellen" Péczeli orvossága 1 Márton István : Keresztvén morális kathekizmus munkájára irt recenziók stb. 1818. 141 — 145. 1. 2 1791-ben jelent meg. Lásd az Előszót. 13*