Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)

5. szám - A magyar ev. iskolák története a reformációtól napjainkig különös tekintettel a középiskolákra. Lic. E Ö.-töl

— 145 — az ideálok iránt való lelkesedés felkeltése. Ezt pedig részint a vallástanítás, részint a történelem és az irodalom remekei nyújtják. Evangélikus egyházunkban a főiskolákról való gondoskodás állandó volt. A 16. században megemlíti a békésgyulai, nagybányai és nagyeőri főiskolákat és elmondja röluk, amit a gyér adatok alapján elmondhat. Theologiai képzésünk kezdettől fogva végig a németországi iskoláktól függött és hiven tükrözteti vissza az azokban időnkint uralkodó szellemi áramlatokat. Őseink 1670 körül Eperjesen egy központi theol. főiskolát létesítettek. Tomarius Sámuel Magdeburgból lett az intézet első rektora. 1673-ban az iskolát a protestánsoktól elvették. Ismerteti a különböző tantervekben a bölcsészeti, theologiai és jogi oktatást. A theologia kivételével nem a szakszerű, hanem a polymathiaszerü oktatás folyt. A tanitó és tanárképzéssel is külön fejezetben foglalkozik. Csak egy féle képzés a lelkipásztori képzés létezett s az illető mint lelkész, vagy mint tanitó nyert foglalkozást. 1769-ben az volt a kívánság, hogy a négy főiskola professzorai a lelkészekkel egyenlő rangra emeltessenek. Perlaki Dávid az iskolamestereket képző szemináriumokat követeli. A tanítóképzés ügyében egyházunk sokat fáradozott. Míg nálunk a tanítóképzés a fő és középiskolákhoz kapcsolódott, addig a Ratio educationis a népiskolához kötötte. A tanárképzés a régi maradt. 1863-ban ugyan az egyetemes közgyűlés intézkedett, de 1883-től tanáraink állami oklevelet tartoznak szerezni. Az evangélikus nőnevelés történetét adja a 9. fejezetben. Az első két korszakban körülbelül 1770-ig a leánynevelés csak az elemi fokon marad meg. Az úgynevezett felsőleányosztály is csak mintegy az eterni képzés kiegészítője. Kivétel csak az eperjesi felsőleányiskola. így azok a szülők, akik nem érték be azzal a müveitséggel, melyet leányaik a nyilvános iskolákban nyerhettek, kénytelenek voltak a gouvernante rendszerhez folyamodni. A tantervekben előforduló nőnevelési elvek ismertetése után a rozsnyói, aszódi, kőszegi és modori leánynevelő intézetekről szól. Az iskolán kívüli nevelésnek, internátusnak, keresztyén felebaráti intézetek ismertetésének is szentel egy külön fejezetet. Mig a 11.-ben az evangélikusok nevelés irodalmi munkásságáról van szó. Ez a vázlatos ismertetés csak hiányos képet adhat a közel 300 oldalos könyvről. Az érdekes, tanúságos adatokkal teljes könyv az evang. nevelés történetének hü képe. Szelényi úttörő munkának mondja könyvét s szerzett tapasztalatai alapján megszívlelésre való tanácsokat ád a jövőbeli szükséges teendőkről. Első sorban a rendezetlen egyházi levéltárak rendezését sürgeti. A közéidekü okleveleket ki kell adni. Resik Gymnasiologiája nem késhetik soká. Ha az anyag össze lesz gyűjtve, akkor monográfiákat kell nyújtani. Kéréssel fordul, hogy a német és tót gyülekezetek történetüket magyar nyelven is adják ki. Az evangélikus iskolák történeti hivatásáról szólva, a jövő feladatait ebben látja: „Mindent el kell követnünk, hogy megTheologiai Szaklap és Könyvuj«ág XVI. évf. 10