Szelényi Ödön–Szimonidesz Lajos szerk.: Theologiai Szaklap 16. évfolyam, 1918 (Budapest)
1. szám - Zsidó apokalyptica Juhász Lászlótól
— 10 képileges, symbolicus értelemben, mint nagy küzdelem jelenik meg a végitélet, Istennek küzdelmében végtelen nagy szörnyetegekkel. Dániel 7-ik része a négy állat felett nyert győzelemben tünteti föl a világitéietet. Csodálatos szörnyetegek ezen állatok, sárkányok, mint a 12 Pafriarcha Testamentumában is Isten a sárkány fejét szétzúzza. Ezen képes kifejezéseken kiviil előfordul az apokalypticában, igy I. Énóchban, hogy tulajdonképen arról a büntetésről van szó, melyet Isten a gonosz lelkek felett az utolsó napon hajt végre. Kik ezek a gonosz lelkek ? A bukott angyalok, akik Asael és Schemchasai vezetése elatt az ősiJőben vétkeztek, bűnt, nyomort terjesztettek az emberiség közt. A bukott angyalok utódai a dämonok, kiknek szintén megvan az uralkodójuk : Beliar (aaravüc, ötußol-oc) Istennek s a messiásnak hatalmas ellensége: a sátán, az ördög. A dualismus ezen nézete nem maradt azonban csupán az apokalyptica körére szorítkozva. Isten uralmának közelségét jelenti Jézusra nézve az ördögök kiűzése (Mt. 12 2g; Luk II20). Ebből nyilvánvaló, hogy Isten uralma összefüggésben van a Sátán s birodalma megsemmisítésével. Erősen kidomborodik a dualismus János ev.-ában s a Jelenések könyvében ; János a sátánt úq%mv %ov xóofiov lovTov nevezi. (Ján. 1231) Az utolsó itélet János szerint abból áll, hogy az ördög abból kivettetik. (V. öe. Jel 12i ; 18; 13i ; I613; 20i_3; 7io). Később az apokalypticában a dualismus ez erőteljes kifejezése háttérbe szorul s helyét a bűnbeesés foglalja el A gonosz lelkekben való hit, mint minden időben minden népeknél, ugy Izrael népénél a prófétai korszakban is megvolt, de oly erős vonásokkal kidomborodva s gonoszok birodalmában Belsebub uralma alatt mintegy szervezkedve, még sem volt. Az ó-szövetség is ösmerte a Sátánt, Lucifert, de az egyik angyal Isten trónja körül, kinek szerepe a vádolás. Ebből az alakból lett a későbbi ördög, mely seregével, a gonosz lelkekkel az embereket félrevezetik, nyomorúságba, szenvedésbe döntik s uralmuk vége a világitéletkor lesz, amikor fejedelmükkel együtt megsemmisíttetnek. A fenti gondolatcsoportba tartozik az antichristus hite is. Amint az ős idők hitének tárgya a sárkányok, a szörnyetegek s ezekkel való harc átment az ördög, sátán s a gonosz szellemek képzetébe s ezekkel való harcba, ugy a sátán s ördög képzete egygyé válik az antichristusról alkotott hittel. Az antichristus tehát nem egyéb, mint emberi alakban maga az ördög, a sátán, mely alak a keresztyén eschatologiát is nagy mérvben befolyásolta. Az idők végén föllépő zsarnok uralkodónak, vagy hitegető, hamis prófétának képzelték az antichrisíust, akinek az alakja az evangéliumokban s a páli levelekben is igen gyakran előfordul. (Mt. 24i5_22 ; Mk. 13 4-20; 2 kor. 615 ; 2 Thess. 2i , 2 ; Dán. 543; 1 Dán. 2 is, 22 ; 4 3; 2 Ján. 7.; Del. 114—13 ; 13,_, 0-n-ig ; 17; 19 n_ 2i). A végső dráma az antichristus legyőzésével zárul. Ezek után szólnunk kell Jehovah ama nagy napjáról, az
