Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

Könyvismertelés - Révész J.: Bod P. mint történetíró. Dr. Magyar Győzőtől

Könyvismertetés. 217 önállóság jeleit. Nagy lelki önfegyelem bizonyságának mondja, hogy az általános tudományos, irodalmi, közéleti emberi értékek elismerésében sem hazafias, sem vallásos elfogultság nem kötötte be végzetesen Bod szemét. Athenásáról különbéit ezt a bizonyítványt már kath. írók is kiállították. Joggal nyilatkoztatja ki tehát róla értekezésünk, hogy „általában becsületes őszintesége és tisztes mértéktartása legsúlyosabb elfogultságának közepett sem hagyja el. A második rész tárgya Bod anyaggyüjtó és kritikai munkája. Anyaggyűjtéséről a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik. Árnyoldaléi azonban az okiratok közlésében való szűkszavúsága és kritikai gyarlósága. Kritikája teljesen fegyelmezetlen; a saját cgyházabeli kútfők iránti odaadása valóban naiv, inig a más vallásúak iránt bizalmatlan. Ott azonban, ahol a felekezeti elfogultságnak nincs tere, néha sikerült kritikai mérlegelést látunk. A szakasz vége részrehajhatl a megállapítása Bod helyének a kor történetírói között. Az utolsó rész a feldolgozó munkát tárgyalja. Hz Bod írói egyéniségének leggyöngébb oldala. „Alakító, szemléltető, egységbeforrasztó ereje általában nagyon kevés volt." Igen gyönge oldala a jellemzés is. De azért találkoznak helyek munkáiban, ahol az egyéni jellomvonásokat is sikerül meglátnia. Főpéldáit látjuk ennek az erdélyi református püspökök különös szeretettel tárgyalt életrajzaiban. Stílusáról sem mondhat semmi különös magasztalét. Magyar irása határozottan jobb és egyénibb latinjánál s szerzőnk megállapítása szerint „a maga természetes, sohasem erőltetett folyásával, nem erőtelen, kifejező fordulataival, elmés ötleteivel, példáival, anekdótáival, igénytelen és keresetijn, de megnyerő és kiapadhatatlan előadó készségével egyik nem ís méltatlan láncszem XVIII, századbeli magyar prózánk fejlődésében." A dolgozat befejezése a mindenoldalú megvilágítás eredményeiil annak mutatja be Bodot, a történetírót, ami: „a kora átlagán és egyénisége korlátain egészben véve túl nem emelkedő, szerény és fáradhatatlan munkásnak." S ha nem is zeng dicshimnuszt a XVIII. század első magyar egyház és irodalomtörténettrójának magasztalására, azzal az elismerő nyilatkozattal búcsúzik íőle, hogy fő célját, a nemzete és egyháza iránt való nagy szeletből fakadó „használni akarást tökéletesen és maradandó hatással töltötte be." S midőn ezzel búcsút veszünk Révész Imre jeles dolgozatától, mely igazán nyeresége irodalomtörténetírásunknak, róla azt kell vallanunk, hogy Bodnak a történetirónak eleddig kevéssé feltárt és méltatott képe immár élesen, tisztán áll az utókor szeme előtt. Dr. Magyar Győző.