Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)
Pröhle Károlytól: Schaeder theocentrikus teológiája
Scha uder theocentrikus theologiája. 175 eredeti tartalmától távol esnek. Az alapvető istenélmény tisztán theocentrikus megvilágítása mellett könnyen úgy tűnhetik fel a dolog, mintha ezzel már megnyertük volna a fődolgot, annyival inkább, mivel a theocentrikus alapgondolat útmutatása mellett a teimészetből és saját életünk folyásából nemcsak isten abszolút fenségét ismerhetjük meg, hanem egyszersmind Isten atyai jóságát is. ilyen módon az alapvető vallásos élményben nem találunk elég erős és sztikségképeni motívumokat arra, hogy tőle a Krisztus-élményre menjünk tovább. Igaz, hogy Schaeder ismételten hangsúlyozza azt, hogy a diszkurziv gondolkodás különválasztja azt, ami a vallásos élet valóságában együtt van; de az alapvető istenélmény tisztán theocentrikus jellegének éles kidolgozása és annak hangsúlyozása, hogy az istenmegismerésnek bizonyos lényeges elemeit megnyerjük a Krisztusra való tekintet nélkül is, nemkülönben az a szerep, amelyet az így nyert istenmegismerésnek christologiája megalapozásában és felépítésében juttat, jogosultnak tüntetik fel azt a felfogást, hogy Schaeder itt a keresztyénség normális útjaként azt akarja elibénk állítani, hogy nem a Krisztus által jutunk Istenhez, hanem Istentől a Krisztushoz. Ezt az utat azonban normálisnak nem ismerhetjük el; sct általában nem helyeselhetjük még ;z elméletben sem az alapvető istenélménynek és a Krisztus-élménynek azt az éles szétválasztását, amellyel Schaedirncl találkozunk. Igaz, hogy a vallásos élet lélektani változatossága nemcsak a Krisztus által Istenhez jutásnak, hanem az Istentől Krisztushoz jutásnak az útját is egyaránt lehetségesnek tünteti fel, az egyik atheistából lesz keresztyénné, a másik theistából Krisztushivővé; de elvi szempontból, azaz a keresztyénség lényegének szempontjából tekintve, kétségtelen, hogy a keresztyénség a vallás teljes valóságát magában foglalja, amikor az evangélium a lézus Krisztusban frecc ήν εν Χριστφ 2. Kor. 5, 19; ν. ö. Kol. 3, 9; Ján. 10, 30; 14, 9 Isten teljes valósága elé állítja az embert minden kivüle álló tényezőtől függetlenül. Azért a keresztyén theologia meggyőződésem szerint helyesebben jár el, ha eleitől fogva a keresztyénség lényegének ezen középponti tényében, hogy úgy mondjam: a centrális Krisztus-tényben foglal állást és innen kiindulva igyekszik feltárni az istenmegismerés egész gazdagságát (Kol. 2. 3). Hogy ez lehetséges, hogy a keresztyénség lényegéből folyó helyes christocenírikus eljárás mellett istenmegismerésünknek nem kell megrövidülnie. azt utóvégre Schaeder sem tagadhatja; hiszen a Jézus Krisztusnak Atyja csakugyan kétségtelenül az embernek és az ember egész világának, a természet és történet világának is föltétlen, dicsőséges Ura és Istene, úgy hogy ezen christocentrikus eljárás mellett is érvényesülhet és kell is, hogy érvényesüljön mindaz, aminek érvényesítését Schaeder annyira, és méltán, szivén viseli. Schaedernek hálás köszönettel tartozunk azért, hogy az egyoldalú christocenírizmus visszásságaira erőteljesen reámutatott s" ezek korrektivumát a theocentrikus gondolatban kezünkre
