Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"

138 Vásárhelyi József. Mindazáltal, bár gondoskodik az ifjúságnak a vallásban való tanításáról, semmiképen nem tartja fenn a törvényes és időszakhoz kötött konfirmációnak ma fennálló szokását. A konfirinándusok, épen úgy, mint a többi hívők, csak hitüknek személyes megvallása után lehetnek az egyháznak tagjai." „Az urvacsorában való részvétel elé nem emeltek semmiféle korlátot: „Az egyház, miután a szent vendégséget úgy tekinti, mint amelynek szerzője nem ő maga, hanem az Ur, befogadja abba Isten családjának minden tagját." „A keresztség kérdésében úgy határoztak, hogy „az egyház megkereszteli a kis gyermekeket; de amennyiben kebelében vannak olyan atyafiak is, akiknek véleménye szerint ezzel a cselekvénynyel várni kell az érettebb korig, e nézetkülönbség miatt még nem látja indokoltnak a szakadást tagjai közt." „Engedményeket azonban a dissidens szellemnek is, mégpedig a papság kérdésében: „Az egyház elismeri a hivők egyetemes papságát, amelynél fogva mindegyikük hivatva van arra, hogy - Jézus Krisztuson kiviil minden más közvetítő nélkül — az Isten elé járuljon, lélekben és igazságban való tiszteletének bemutatása végett — és hivatva van arra is, hogy hirdesse Annak hatalmát, aki megváltotta öt. Mindazáltal az Evangéliumi Egyház elismeri a szükségét egy külön papi tisztnek is, mert ez Isten rendelése, az egyháznak pedig állandó szükséglete. Ennek következtében vannak vénei és diakónusai. — A véneknek (kiket az Újszövetség vegyesen presbyterosoknak és episkoposoknak nevez) közös tisztük az egyház legeltetése. Ezek közé tartoznak az igehirdetők, akiknek, theologiai tanulmányokban nyert kellő előkészület alapján, különösebben is hivatásuk a taní ás s a prédikálás. — A diakonusok a szegények szükségeit látják el. Közös testületeket alkotnak, egy vén elnöklete alatt. — A vének tekintélye, legyenek bár igehirdetők vagy nem igehirdetők, nem emberi átruházásból avagy választásból ered, hanem egyes-egyedül a Főtől, Jézus Krisztustól származik. Az egyház, miután az illetőben tőle telhetőleg fölismerte az Úrtól nyert alkalmasságot és elhivatást, erről bizonyságot teszen a saját elhívása és a kézrátétel által. A véneket és a diakónusokat az egyház tagjai választják. Választatnak amaz atyafiak közül, akiket a presbyterium ajánl, miután előzőleg meggyőződött róla, hogy hitük és életük összhangzásban van az Evangéliumi Egyház vallotta tanokkal. — Az egyház, tekintettel arra, hogy az ősidőkben az egyházi tisztségekbe kézratétellel történt a beiktatás, maga is gyakorolja ezt a szokást a vénekkel, az igehirdetőkkel és a diakónusokkal szemben, úgyszintén azon atyafiakkal szemben is, akik esetleg valamely evangéliumhirdető munkára szólittatnak el. A vének és a diakonusok választása bizonytalan időre szól." „Eszerint tehát tulajdonképen „lelkipásztorokról" nincsen szó. Minden vénnek a tiszte — mint Isten sáfárjáé, megbízottjáé — teljesen egyforma volt: legeltetni, irányítani az egyházat. Mind-