Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)
† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"
120 Vásárhelyi József. írott cikkében azt írja, hogy csupán a Jézus Krisztus és a Szentírás iránti tisztelet különbözteti meg a genfi klérus keresztyénségét a tiszta deismustól. Bár Diderot ezzel a maga módja szerint kedveskedni akart a genfi papoknak, a Compagnie sietett tiltakozni a kétértelmű dicséret ellen. De noha visszautasítja a deismus vádját, Krisztus istenségének positiv hangoztatását ügyesen kikerüli feleletében. És ebben az eljárásban nyilvánvalóan nem volt igaza. Ha katechismusában Krisztusról szólva megelégedett az „isteni lény" kifejezéssel; ha a Confessiót eltávolította; ha tehát mindenben százada hű fiának mutatta magát: kellett volna bátorsággal bírnia, hogy Krisztus istenségének athanasiusi formáját többé el nem fogadván, őszintén formulázza christologiáját. Minthogy ezt nem tette, méltán megérdemelte Rousseau metsző sarkasmusát, aki az Emilé és a Contrat social hóhér által való megégettetése miatt dühtpl tajtékzott a genfiek ellen: „Kérdik a genfi papoktól, vájjon Jézus Krisztus Isten-e; nem mernek felelni. Egy philosophus rájuk veti gyors, átható szempillantását. Látja, hogy arianusok, socinianusok, deisták. Megmondja ezt és azt hiszi, hogy kedveskedik nekik. De ők legott fellármázva, megrémítve gyülekeznek, beszélnek, izgulnak, nem tudják, micsoda szenthez fohászkodjanak; és teméntelen tanácskozás, határozat, előadás után az egész mindenség egy érthete rtlenségben végződik, mely sem igent, sem nemet nem mond. Óh genfiek! nagyon különös emberek a ti papjaitok; nem tudja az ember mit hisznek, vagy mit nem hisznek; sőt még azt sem tudja az ember, milyen hitet akarnak mutatni. Az egyetlen mód, mellyel hitüket megállapítják, abban áll, hogy támadják a másokét." 1 Másfelől a cseh-morvák és a inethodisták Krisztus mystikus contemplálásában annyira mentek, hogy a Fiú fogalmát az Atyáéval összezavarva, Istenből mintegy nagyapát csináltak. Természetesen ez sem nevezhető dogmatikai éleslátásnak. így a Réveil emberei előtt is legelsősorban nem a dogmatikai, hanem a morális érdek fűződik Krisztus istenítéséhez és az Atyával egy rangba való helyezéséhez; a Réveil emberei kegyességének szüksége volt valami abszolútra, akihez azért mégis bizalommal fordulhassanak; Istenre, akit emberi alakban szemlélhetnek. Megváltóra, aki nem idegen tőlük. Krisztus istenségének ez a morális oldala különösen a Bourg-de-Four egyházban fejlődött nagyra. „Most már tudjuk, kihez forduljunk, — olvassuk Félix Neff, az egyház első misszionáriusának levelei között — kinek a szivébe öntsük kínjainkat és aggodalmainkat. Nincsen többé szükségünk, hogy az egekbe szálljunk és abba a fenséges szentélybe lépjünk be, hová még a cherubok is csak remegve és arcukat elfödve közelednek. Egészen közel van hozzánk, velünk van, és mindig el tudjuk képzelni az Ember fia képében." 2 E hely mutatja, mennyire a gyakorlati és 1 Rousseau: Lettres de la Montagne, 1764. L. Goltz. p. 87—88. 2 L. Maury. II. 82.
