Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 15. évfolyam, 1917 (Pozsony)

† Vásárhelyi Józseftől: A genfi „Réveil"

112 Vásárhelyi József. erőtlenebbnek és elhagyatottabbnak érezte magát egy ellenséges világ közepén, melytől elszakadni készült. Ha ezen előzmények után most már a Réveil dogmatikáját akarjuk méltatni, a mozgalmat nem vehetjük en bloc; a különböző periodusok, a különböző vezérférfiak, a különböző behatások szerint ez a dogmatika más és más színben tűnik fel előttünk a fejlődés kezdetén, folyamán és végén. A fejlődés elején a helyzet nagyon bizonytalan: jellemzője csupán a Compagnie rationalis supranaturalismusa elleni antipathia és a methodista-cseh-morva mystiko-pietismus melletti sympathia. Még minden szétfolyó; amintöosímémoirejai mondják:') „A socinianizmus", — ez a Compagnie, azaz a nemzeti egyház vallását jelenti — „oly korcs, földhözragadt, hamis és minden emelkedett érzülettel ellentétes rendszer és másfelől Róma vallása oly bonyolult és rugalmas rendszert nyújt, bálványimádása mellett oly jól megfér a Megváltóba vetett hit és a kereszt tanát annyira hirdeti, hogy jobb hiányában és az általános hitetlenség jelenlétében, mi úgy éreztük, hogy feléje hajlunk." — Ha egyebet nem is, de a bűnös világ megvetését és az attól való elkülönülést, jellemzőjét minden pietizmusnak, már itt megtaláljuk. Több támaszpontunk nyílik a megítélésre, ha az első disszidens egyházak megalakulása utáni helyzetet vesszük. A Bourg-de-Four egyháza, bár itt is az igaz doktrínához való ragaszkodás volt a belépés első feltétele, még sem vett fel oly szigorúan dogmatikus jellemet, mint Maian egyháza. Nem is a tan volt az, amit az egykori közvélemény leginkább kifogásolt a Bourg-de-Fournál, hanem e tan erkölcsi alkalmazása a mindennapi életben: az a mód, ahogyan az egyház tagjai állandóan újjászületésről, bűnbánatról, megtérésről, kegyelemről, új életről beszéltek és ezzel hallgatólagosan mintegy azt látszottak mondani, hogy ezek az újjászülöttek, bűnbánók, megtértek, kegyelemben részesülők, új életet élők éppen ők és így felette állanak mindazoknak, akik nem úgy gondolkoznak, amint ők. Jellemző a pietizmus túlhajtásaira nézve, hogy nincsen benne elég ösztökélő elem a tulhajtásokról való megóvásokra. — César Maian dogmatikai álláspontja — mely aztán ugyancsak dogmatikai volt! — intellektualizmusávai, mellyel a XVI. századbeli protestáns orthodoxia világnézetébe, tehát rendszerbe akarta tömöríteni a hitet, fejlődés volt ehhez képest, dacára, hogy e dogmatika ridegsége, melynek sarkpontja az absoluta praedestinatio volt, elméletben igen könnyen minden morál megtagadására és antinomizmusra vezet. Astié*) így jellemzi ezt: „A dogmatikus, doktrinális szempont nyilvánvalóan uralkodik. Tanúbizonyságot akar tenni az igazságról és lényegében egy szeplőtelen orthodoxia tanának vallásával reméli célját elérni." 0 Bost i. m. 1. k. p. 34. ') Astié, i. m p. 114.