Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)
Vegyesek - Dr. Szelényi Ödöntől: Egy adat Kazinczi Ferenc ifjúságához - Dr. Szelényi Ödöntől: Uj könyvek
HÁBORÚS IDŐK IMÁDSÁGOS KÖNYVE Hadbavonult katonák és azok családjai számára. IRTA: SÁNTHA KÁROLY. Debrecen 1916. HEGEDŰS ÉS SÁNDOR KÖNYVKIADÓHIVATALA Kis-S° 175 lap. Ára vászonkötésben 1 korona 20 fillér. A cím megmondja, liogy mi célból készült ez a kis zsebbevaló könyvecske, de hogy mi minden van benne, ami a jó keresztyén emberre nézve a most duló háborúban szükséges és idvességes, azt csak akkor látjuk, ha ebbe a könyvecskébe beletekintünk. Először is közli a költő-papnak „Imádkozzál" című remek versét, azután az úri imádságot és apostoli hitformát. Ezt követik a hétköznapi és vasárnapi (reggeli és esteli) imádságok, majd jönnek a hadbavonultak imái (22) mindenféle alkalomra, aztán a családtagok imádságai háborúban lévő kedveseikért (8). Három imádság száll ég felé a hazáért, kettő önti a szivekbe a hitet, bizalmat és megnyugvást. Több ének zeng a katonák gyászistentiszteletére és temetésére, valamint az ünnepnapokra, reggelre, estére. Legvégül találjuk a békekötéskor mondandó imádságot (vajha már mielőbb mondhatnánk!), hymnust és a szózatot. íme röviden a kis könyvecske tartalma, mely minden irányban mindenkit kielégít. Hogy pedig az imádságok nem csak alkalom és számszerint kielégítők, hanem tartalom és minőség tekintetében is valódi áhítatra gerjesztők és szívhez szólók, arra biztosíték a Sántha Károly neve és értékes irói működése. Ebben a kis könyvecskében is szép emléket állított nevének s jó és hasznos művet adott a hivek kezébe. A legszívesebben ajánljuk. EGYTÁBORI LELKÉSZ HARCTÉRI NAPLÓJA IRTA: PAPP GÉZA. Most jelent meg 156 1. — Ára csinos vászonkötésben 1 korona 80 fillér. HEGEDŰS ÉS SÁNDOR könyvkiadóhivatala, DEBRECEN. Ez érdekes könyv szerzőjét Jenő kir. herceg, kinek a mű ajánlva van, saját monogrammjával és címerével ellátott emlékgyűrűvel ajándékozta meg. Papp Géza, ki a magyar protestáns egyházi irodalomban elismert író s már több országos pályadijat is nyert, e legújabb művében, melyet a harctéren írt tábori lelkészi szolgálata ideje alatt, a katonákhoz intézett buzdító beszédeit, ott elmondott imádságait és a fővárosi lapokban is kellőleg méltányolt leírásait gyűjtötte össze. Kapható lapunk kiadóhivatalában.