Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Zoványi Jenőtől: A protestantizmus továbbterjedése és egyházi különválása Erdélyben, Tiszántúl és a hódoltságban. (1542—1556)

268 Zoványi Jenő. az előbbi határok között, elegyesen a régi és uj hit követői. Azonban Sztárainak is éreznie kellett a beállott hiányosságokat, első sorban pedig a papszentelés kérdésének rendezetlen voltát, mi aggodal­makkal tölthette el a jövő fejlődés lehetősége iránt. Gyökeres újításra semmiesetre sem gondolt, s nem is igen gondolhatott volna az akkori felfogás-uralta viszonyok között. Előtte is egyetlen módozat mutatkozhatott célszerűnek: a németországi. Ám egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett, még azután is, midőn Karancsi Pap Gábor Wittenbergben nyert fölszenteléssel tért vissza Baranya valamelyik községében kapott lelkészi állomására 1. Midőn azonban értesült róla, hogy Erdélyben már választottak is püspököt hit— sorsosai, nyomban elhatározta a közeli példa sürgős követését. Még abban az évben, tehát 1553-ban megírta „Az igaz papság tűköre" cz. polémikus irányú drámai munkáját-, melyben alkalmat keresett és talált reá, hogy népszerűvé tegye a protestáns püspöki hivatal felállításának eszméjét. Mikor aztán ez uton is előkészítette a sikert és bizonynyal egyéb módot is felhasznált törekvése kivitelére, végül is megtörtént valószínűleg még az 1553. év lefolyta előtt püspökké váíasztatása. Tolnára is alkalmasint azért mehetett még abban az évben, hogy püspöki minőségében annál sikeresebben hirdethesse e népes helyen az evangeliumi tanokat, és lutheránu­sokká szervezhesse ezen a vidéken is az egyházközségeket, lassan­ként a pécsi püspökségnek lehetőleg egész területére kiterjedően, természetesen a saját kormányzása alatt. Azonban közbejött valami. 1554-ben még meglátogatta „az ő Baranyáját" 3, csakhogy eddigi kerülete közelebb lakó püspököt óhajtott s ezért választották meg az 1554 elején Laskóra utód­jául ment Szegedi Kis Istvánt „az egész Baranya" püspökévé, így aztán Sztárai ezentúl már csak a Tolnavármegyében s leg­feljebb még Baranyának az északi részében fekvő egyházak felett vitte tovább a püspöki hivatalt. A Duna túlsó oldalán fekvő vidékeken, azaz a Tisza és Duna között hasonlóképen ugyanezen időpont körűi, még pedig vala­mivel később fejlődhetett ki a superintendensi hivatal, melynek itt először Bakonyi Albert ceglédi papot bízták meg a viselésével. A reformáció munkája pedig most már kerületenként egységes vezetés mellett haladt tovább a hódoltság területén is, mind több-több hódítást jegyezhetvén fel, sajnos! csupán az egyesek velők végképen elmúló emlékezetének táblájára, nem pedig mara­dandóbb és meg is maradt kéziratoknak a lapjaira. Debrecen. Zoványi Jenő. 1 Prónay-Stromp: i. m. 11. 1. 2 Közölve a régi Magyar Költők Tára V. 210—40. lapjain. E mü különben csak 1559-ben jelent volt meg. 3 Skaricza kifejezése a Szegedi Kis István életrajzában.

Next

/
Thumbnails
Contents