Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Báró Podmaniczky Páltól: A keresztyény kultusz lényegének kifejtése valláspszichologiai és dogmatikai alapon

j i I A keresztyén kultusz lényegének kifejtése. 241 határozottsággal jelentkezik egy másik bizonyosság: az istenellenességünk felől való bizonyosság.

1 Istenellenességünkre kell visszavezetnünk, ha szembeszállunk személyiségtudatunk alapvető tényeivel (causalitas), sőt megtagadjuk még személyiségtudatunkat is, csakhogy lehetővé váljék számunkra az atheismus; ha a természettel szemben nem a szellem és természet helyes viszonya szabja meg magatartásunkat, hanem a természetben, az őserőben, őssejtben véljük megtalálni a teremtőt és fenntartót; ha akaratunk ellene szegül a közösségnek, harczot kezd vele s ennek következményekép alkotójával és legfőbb urával is szembeszáll. Az istenellenesség megnyilvánul tudatunk minden tevékenységében. Gondolkodásunk nem igazodik istenszabta törvényei szerint. Alaptalan képzeteket alkotunk: tévedünk. Két képzetet egyformán megalapozottnak látunk s nem tudunk dönteni: kételkedünk. Tudatosan valótlan gondolatokat formálunk s ragadunk meg akaratunkkal: hazudunk. Érzéseinkben az élvvel szemben inkább a kín az uralkodó, mert az istenellenesség kínos feszültségben nyilvánul. Az elégedetlenség, a félelem, a gond s egyáltalában a békétlenségnek minden fajtája az istenellenességben gyökerezik. De ugyancsak benne van a gyökere annak az élvnek is, a mely a gonoszban gyönyörködik. Ilyen a káröröm, a bosszú gyönyörűsége, a látszatra szép gonosznak tetszése. A leghatározottabban nyilvánul természetesen akaratunk istenellenessége. Mindenek előtt Isten ellen fordul ugyan, de az ember ellen is támad. A testnek, a természetnek ellenben meghódol. A lelkiismeret tiltakozása hiábavaló. S a mint az istenbizonyosságon felépülő istenesség a kultuszban nyilvánul, úgy alakul ki az istenellenességből, a mely lényege szerint szintén az istenbizonyosságból indul ki, az antikultusz, az imádság és az áldozat fordítottjával, a káromlással és a bűn szolgálatával.

2 A mint az istenellenesség és az istenbizonyosság tudatunkban egyenlő erővel szembekerülnek, az istenellenességet az istenbizonyosság kényszere alatt bűnnek bélyegezzük.

3 Énnek az ítéletnek kimondásával csak addig késlekedünk, a míg az istenbizonyosság nem teljes erővel érvényesül tudatunkban.

4 A mint az istenbizonyosság mint a tapasz1 A következőkre nézve 1 Schlatter i. m. 27-, 47-, 71-, 122-, 145-, 155-, 174-, 180-, 238-, 239-, 252-, 260-, 266-, 271-, 263-, 302. o. 3 L. pl. Seriver: Seelenschatz (ed. Ev. Bücher-Verein). I. 149—154. o. (4. §., 12. §.) 3 Tisztán látja ezt Roscher: Geistliche Gedanken eines Nationalökonome i. 69. o. 75. o. Ebben találja meg a Goethe és Shakespeare között levő ellentétet. 76. o. 4 Tehát abnormis psychikai állapot, a hol nincs meg a bűntudat. James valláspsychologiájának egyik fogyatkozása, hogy nem domborodik ki benne a „healthy-mindedness" abnormitásaés jogosulatlansága a „sick soul", „divided self" ellenében. James: Varieties of religious experience. Twentieth impression. 78-, 127-, 166-, o. (James-Wobbermin: Die religiöse Erfahrung in ihrer Mannigfaltigkeit. II. Auflage. 63-, 104-, 137-. o.) A gyökere ennek James meliorismusa, a mely a bűnt a maga valóságában és következményeivel nem