Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Báró Podmaniczky Páltól: A keresztyény kultusz lényegének kifejtése valláspszichologiai és dogmatikai alapon

230 Báró Podmaniczky Pál. ez azért fontos, mert ebben láthatjuk annak biztosítékát, hogy az apostoli kor keresztyénségében és így kultuszában is megfelelően érvényesülhetett Isten prioritása

1. Csak így lehetséges az a minden theurgiát gyökerében elmetsző meggyőződés, hogy mind az akarás, mind a véghezvitel Isten kezében van

2. Az apostoli kor kultusza tehát megfelel a fent megállapított hármas criteriumnak. Isten az ige által érintkezik az emberrel, az ige tartalma a Krisztus és váltsága, a prioritás a Lelke által bennünk munkálkodó Isten részén van. Az apostoli kort követő korszak első századában még elég szorosan az apostoli kor kultuszához és így Jézushoz kapcsolódik a kultusz, noha már itt is, ott is mutatkoznak azok a jelenségek, a melyekből a III. századtól kezdve a Jézustól és az apostoli kortól mind határozottabban elhajló kultikus fejlődés kiindul

3. Mivel a mi feladatunk nem a kultusz történetének előadása, hanem csupán annak nyomozása, hogy hol találjuk meg a jelenben a vizsgálódásaink alapjául vehető keresztyén kultuszt, a kultuszt ebben a fejlődésében nem kell lépésről lépésre végigkísérnünk. Elég, ha megállapítjuk a fejlődést meghatározó tényezőket s a fejlődés eredményét a fent megállapított criteriumok megvilágításába helyezzük. Hogv a ker. kultusz depravatiojában milyen tényezők hatottak közre, erre — a dogma és a kultusz között szerves kapcsolat lévén — a dogmatörténet ad feleletet.

4 Szerinte a dogma fejlődésének történetéből az apostoli kort követő századokban három jelenség válik ki különös élességgel. 1. Jézusnak és az apostoloknak az újtestamentomi kánonba kijegeczesedett igéje mellé, majd elé odanyomul a ker. speculatio, a hagyomány, az egyház a maga tanításával és tekintélyével;

5 2. Krisztus és az ember közé odafurakodik a pap, az egyház a maga szertartásaival és paran1 Az Acta szerint a megdicsőült Jézus és a Lélek vezetik a gyülekezetet és az egyest: 1, 23—

2fiJ 2, .jj 4, 8; 4, :t

lj 6, 1

0; S, 2

9; 9, 1—

9; 9, 10, 4

4; 13,

2; 14,27! 15, 4; 15, 15, 2si ?> 9—10! 16, t

i', 18, 9; 19, 2<>! 20, 2

3; 20, 2

8> 21, 11! 21, 19—20) 22, e—22, 1

8— 23, 26, 1

5—

1

8; 27, 23-26» 28, 2s. 2 Fii. 2, 1

3 s rajta alapúi I. Kor. 3, 5—

7. 3 Forrásaink : Clemens Ronianus, Plinius (sec.), Ignatius, .a Justinus, majd Tertullianus, Cyprianus, a Constitutiones apostolicae, a különböző liturgiák stb. A forrásokat kivonatban közlik: Clemen: Quellenbuch z. prakt. Theol. I. l.-o. Köstlin i. m. 19.-0., legrészletesebben tárgyalja a forrásokat Rietschel i. ni. I. 242.-0. L. továbbá a Lietzmann-féle Kleine Texte 5., 6., 35., 61. számú füzeteit. — A későbbi, Jézustól elhajló fejlődés kiinduló pontjai pl. Herrn. Sim. 5, 3> 3 v. ä'faOiv í"/."óc -f;; éYZOAfjg zvu d-BO'j, asaotf) -epi-ot^aTj Sdjav -spiaao-spav y.al Irq svSo;i-:spo; Tiapá -w fts® g

?j S

|i£

Ä

>.e; sívai. Bonwetsch: Dogtnengesch. 24. o. Ez már a theurgía alapvetése. A papság Krisztus helyébe lépését sejteti Ignatius, a mikor a kultusz középpontját a püspökben látja : 5-o'j av Cfavij, 6 ér.hv.oTzoz, sy.st ~ó ^ÄfjS-o; EOTO)' ois-sp Ztzvj äv % Xp'.jzó; 'lYjaoO; éy.el f, y.aí>o/.iy.r, ey.y.Xr,a!a. Srnyrn. 8, Bonwetsch i. m. 28. o. 4 Th. Harnack: Prakt. Theologie. 1. 405. o. 5 Justinianus, Novell. 131: T<T>V. . . á-fúov nuvíSwv y.al zö. Si-^IAM y.aS-ártsp tä; 3-sía; "fpacfá; Ss/^iisy-a •/.. zob- y.avíva; <yj vd|iou; <pXá-:TC|isv. Bonwetsch i. m. 101. o.