Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Zoványi Jenőtől: A protestantizmus továbbterjedése és egyházi különválása Erdélyben, Tiszántúl és a hódoltságban. (1542—1556)

Könyvismertetés. 209 talom a világban. Minden hősies gondolat, érzület és cselekedet a vallásban gyökerezik, sőt az emberiségnek s az embernek önmagában való hite és bizalma a bennünk lakozó istenben vetett hittől elválaszthatatlan, s így a legfőbb igazság a világban, bár minden izében — mint Jézus, Buddha is Muhamed példája is igazolja — individnális jellegű. A vallás általános problémája a keresztyénségben találja a maga betetőzését. A keresztyénség minden izében szellemi váltság és nem törvényvallás. Mélységes megnyugvása a kedélynek, tisztasága a gondolatnak és energiája az akaratnak. Bűnösség legyőzésével s a jónak positiv fölépítésével erőteljes morált szül az egyéni istenfiúságban s a társas sociális istenországában, mely életprocesszusnak központja Jézus Krisztus személyisége. A keresztyénség máig is legerősebb támasza és nevelő hatalma szellemi életünknek. Benne, mint az isteninek és emberinek személyes egységében megjelent az „őröm hir" a világ és az emberiség megváltásáról. Ellensége a Kopernikus Cartesius és Galilei által megváltozott természetvilág s a XIX. század Lamark — Darwin-féle evolutió fogalma, a mi azután az emberi és szellemi dolgoknak biológiai értelmezését is vonta maga után. De támadja a vallást a történelem is, mely az emberiség egész életét a világprocesszus puszta fejleményének mondja. Arról a történetről van itt szó, mely megszűnt lenni az emberiség nevelőjének s a világ megítélésének, s kizárta annak befolyásából az isteni gondviselés hitét. Mi több, napjainkban még a sajátos szellemi élet körei is a vallás ellen fordultak a tudomány és a művészet, állami -és gazdasági élet, sőt az egész kulturának tőle való emancipálásában. S gondolatvilágunk eme változása életirányunkat és megváltoztatta. A vallás központi hatalmának és szellemi állásának megtagadásával azt mondják, hogy a vallást a tudomány és a művészet pótolja, s „realista élettypusunk" mellett holmi vallásos élettypusokra szükségünk nincsen. Pedig a vallás máig is elodázhatatlanul központi szellemi életerőnek és hatalomnak bizonyul. A bölcselet, az irodalom s a szépművészet napjainkban ismét a vallás központi problémája felé fordult. A vallás szeretetmunkáját világi és szellemi életünk egyetlen vonatkozásában sem nélkülözhetjük. Egy következetes naturalista, élet- és világ felfogás még a tudományra, sőt a természettudományra nézve is értéktelen. Még a természetnek tudományos felfogása is a szellem műve. Magasabb szellemi lényegének tudata emeli az. embert a természet fölé. Kulturéletünk mechanizálása a munka rabszolgájává sülyeszti az embert. Az élet mélyebb és szilárdabb felfogása és nagyobb önállósága a zajos világi élettel szemben utalja az embert a vallás problémájának fölvetésére. A munka megnemesítésére, új életkedvnek földerítésére és fensőbb személyes értékének beismerésére a vallás tanítja