Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Zoványi Jenőtől: A protestantizmus továbbterjedése és egyházi különválása Erdélyben, Tiszántúl és a hódoltságban. (1542—1556)

A Protestantismus továbbterjedése és egyházi különválása. 185 jogot adván ezekkel kapcsolatban a papnak a méltatlanok kizárására. A „De abusu missae privatae" („De missa privata") c. Vi. (III.) szakasz csaknem teljes egészében átveszi a régi szöveget, de megpótolja két ponttal, amelynek elseje a magán misét nyilvánítja a szakadások okának, másika pedig megköveteli annak eltörlését. A „De communicatione infirmorum" („De cura aegrotorum") c. VII. (VI.) szakasz a betegek urvacsorában való részeltetését némileg kiterjesztéssel, némileg korlátozással engedi meg, s e szerint mig belényugszik, hogy egyeseknek rendkívüli esetekben a templomban külön kiszolgáltassák, addig viszont erősen megkívánja, hogy a betegek magán háznál egyedül saját leikök kényszerítése folytán éljenek vele. Erre nézve szorgos kérdezősködést rendel el, és — miként előbb is — bármily akadály esetén megtagadtatja az úrvacsora kiszolgáltatását. A „De virtute absolutions" („De absolutione") c., ujabb alakjában sokkal érthetőbb és rendezettebb VIII. (VII.) szakaszban már nem is említi a fülbegyónást, hanem helyette a magán gyónás bizonyos, megengedhetőnek jelzett alakját tárgyalja, amelyről szólott már az úrvacsoránál is. A „De excommunicatione" c. IX. (VIII.) szakaszban a címben említett egyházi büntetést másokkal is pótolja, még pedig az urvacsorától való eltiltással és a köztemetőben való elteinetés megvonásával bizonyos megszabott esetekre. A „De scholis restituendis" („De scholis") cz. X. (XI.) szakaszban, melynek felerészét a régiből veszi át, ehhez kiegészítésül részletezi a tanszemélyzet teendőit és egymáshoz való viszonyát, kimondván egyszersmind azt is, hogy szükség esetén iskolákká alakítandók át a kolostorok. A „De cura pauperum" („De pauperibus") c. XI. (XII.) szakasz az 1543-ikival azonos intézkedéseket tartalmaz, egyetlen toldalékkal, mely illetőségi helyökre utasítja a szegényeket. A „De tutela pupillorum" („De pupillis") c. XII. (XIII.) szakasz még az előbbieknél is körültekintőbb és részletesebb intézkedéseket tesz az árvák védelmére. Egész ujak az erre következő szakaszok, u. m. a „De causis matriinonialibus" cz. XIII., a „De quibusdam politicis abusibus reformandis" c. XIV. és a „De annuis visitationibus c. XV. szakaszok. Az első legtöbbnyire a házasságon kivüli idevágó esetekkel foglalkozik. Azután elveti a lelki rokonság akadályát, ellenben fentartja a sógorsági kötelékét és negyedik fokig a vérrokonságét. Megköveteli a kihirdetést, az esketést viszont az oltár előtt, urvacsoraosztással egybekötött istentisztelet után végezteti. A második szót emel a céhszabályoknak az egyházi reformhoz való alkalmazása, a cselédeknek prédikáció hallgatására elbocsátása, valahiint az egyházi és polgári felsőség egyetértő működése mellett, intézkedik az éjjeli mulatozások és csavargások, úgyszintén könyveknek válogatás nélküli behozatala ellen. Az utolsó a rendszerinti és természetszerű intézkedéseken kivűl néhány egészen sajátságos rendelkezést is tartalmaz. Igv, hogy a dékán világiakat is vegyen magához az egyházlátogatás vég-