Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Dr. Szlávik Mátyástól: A két lélekről

A két lélekről. 175 „Testet, hírt, nevet, Kincs- nőt, gyermeket, Hadd vigyék tőlünk, Velük mitsem vesztünk: Mennyországunk megmarad. Világháborús idők, mint a mieink, nagy próbára tesznek bennünket, ha egy lelkünk van-e, vagy több? Még a legerősebb embert is megremegtetik azok. De amely embernek csak egy lelke vagyon, az hamar helyre áll, s felveszi az élet küzdelmét. Mint a vizek partján ültetett fa, kiállja a legerősebb zivatarokat. Meghajlíthatják, koronáját is letörhetik, de mélyen a földben vannak gyökerei s erőt adnak az új ágak és galyak hajtására. Ám törjenek le a régiek! Nem annyira erős egyéniségek, mint inkább erős lelkű személyiségek legyünk egyéni és társas életünk összes vonatkozásaiban. Ha emberileg szólva a nagy zaklatásokban el is vagy keseredve, úgy hogy alig bírják már idegeid, ám legyen! Lelked az isteni szeretet örök napfényénél újból vesz majd lélekzetet. Kérjed hitedben az „erős lelket" és kétségbe ne essél, mert aki kétkedik, sőt kétségbe esik, az olyan ember ahhoz a tengeri hullámhoz hasonló, melyet szüntelen ide- s tova hány a szélvész. Az olyan hányatott ember ne gondolja, hogy vett volna valamit az Úrtól. Összeroskad zaklatásai alatt. Utóbbira a francia Rousseau, előbbire Augustinus, a nagy őskeresztyén gondolkodó és hithős a klasszikus példa. Azért hát erős lelkű keresztyénekhez méltóan legyünk „a reménységben örvendezők, a háborúságban tűrök s a könyörgésben állhatatosak". Úgy legyen! Dr. Szldvik Mátyás.