Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Kiss Jenőtől: Az antihellenistikus apológia az őskeresztyén egyházban Quadratus-tól Lactantiusig

Az antihellenisfikus apologia az őskeresztyén egyházban. 143 lélekből minden hazugságot, amelyek talán Celsus irata révén ott meggyökeresedtek, . . . ámde nem elégséges pusztítani és rombolni, a kiirtott helyére plántálni is kell olyan növényeket, amelyek Isten szent földjéhez méltók, s a hazugság rombadöntött épülete helyett a dicsőség templomát kell felépíteni. (IV. 1, 1.) Celsus legfőbb vádja a keresztyénséggel szemben, elődeiéhez hasonlóan az, hogy a keresztyénség balgaság. Felfogása szerint a keresztyének minden vizsgálat nélkül hisznek. Találhatók köztük olyan emberek, akik sem maguk nem tudják hitük alapját megadni, sem másoktól azt nem akarják meghallani. Jelszavuk: mit kerestek és kutattok, higyjetek csak; a ti hitetek üdvözít bennetek. Van még egy másik alapelvük is: e világ bölcsesége káros és gonosz, a balgaság ellenben jó és szent (1. 2, 1). Különféle meséket gyűjtöttek össze és költöttek, hogy az együgyűeket megrémítsék (111. 4, 1). Tanaik a következők: aki bölcs, okos, tanult, az ne jöjjön hozzánk ; okosság, tudomány, tanultság nálunk csak kárára van ; aki együgyű, tudatlan, gyermek, balga, az jöjjön hozzánk . . . s így maguk vallják be, hogy másokat, mint tudatlan értelmetlen asszonyokat, gyermekeket, szolgákat se meggyőzni nem tudnak, se nem akarnak. (III. 8, 1). Pedig hát mi kivetni való van abban, ha valaki tanult ember akar lenni, ha különféle hasznos és jó gondolatokkal tölti meg fejét, ha okos, vagy okosnak látszik? Árt ez az Isten megismerésének? Nem bizonyos-e sokkal inkább, hogy mindez hasznos és szükséges azok számára, akik az igazságot keresik? (III. 8, 6.) Ha okos és értelmes emberek gyülekezetében vannak, úgy hallgatnak, ha ellenben gyermekek, szolgák, értelmetlenek társaságára akadnak, úgy mindjárt beszédhez fognak, és értenek hozzá, hogy e vak tömeget csodálkozásba ejtsék (111. 9, 1). Amig más vallások papjai nagy hanggal hivják azokat, akik tiszta kezűek, bölcs nyelvűek, akik nem érzik magukat bűnösnek, addig ők így szólnak: aki bűnös, aki balga, aki gyermek, általában aki szerencsétlen és nyomorult az jöjjön hozzánk, mert Isten országa ilyeneké (III. 10, 5). Vájjon miért nem jött Istenük azokhoz, akik semmi bűnről sem tudnak; vájjon gonosz dolog az, ha nem követünk el bűnt? (III. 10, 8.) Vak emberek ők, akik hozzájuk hasonlókat akarnak arról meggyőzni, hogy az éleslátók világtalanok (III. 10, 23), részegek, akik korhely cimboráikkal hitetik el, hogy a józanok ittasok (III. 10, 22). Hasonlatosak az olyan emberhez, aki megígéri a betegnek, hogy meggyógyítja, emellett azonban mindenképen megakadályozza azt, hogy valamely tanult orvost hívjanak hozzá, mert attól tart, hogy ez felfedi tudatlanságát (III. 10, 21). Origenes, mindenek előtt Celsus alapelvét igyekszik megmegdönteni: a keresztyénségnek és bölcseségnek semmi köze egymáshoz. A keresztyén hit alapja, mondja, senki elől sincs elzárva; mindenki megvizsgálhatja azt, a keresztyének maguk bátorítják erre az embereket (1. 2, 5). És ha mindenki ráérne