Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)
Lic. Rácz Kálmántól: Ostwald energetizmusa
\ Ostwald energetizmusa. 127 Ostwald szerint nincs lélek, nincs szabad-akarat, nincs öntudatos szellem, de van helyette determináltan fungáló ideg-energia és mindenható tudomány. Minő sivár vigasztalás! Nincs örök igaz, szép és önzetlen jó, de van a tudomány szele által ide-oda hajlítható kultura, mesterkélt szép és hasznossági jó. Nincs erkölcsi eszmény, vagy amennyiben van, az nem egyéb az önfentartásnál vagy legfeljebb a fajfentartás az. Nincs örök élethez való jogunk, e földön tul eső cél; ebből a világból és ennek a világnak valók vagyunk. Ugyan hát hogy elégíthetné ez ki a mi legnemesebb egyetemes vágyainkat! Bizony benne keresni lelkünk természetének kielégülését, — energia-pazarlás volna, ami Ostwald szerint is nagy bün magunk ellen. Az energetika gondolat-mezején egy mélységes tenger fenekén érezzük magunkat, ahol ismeretlen erők vonnak — taszítanak, érthetetlen lények rajzanak körül (köztük legkevésbé értjük magát az embert), sötétben tapogatódzunk, amelyet ez elérhetetlen távolságú felszínről egyetlen fénysugár sem próbál eloszlatni. Szabaddá akar tenni ez az elmélet s a legnyomasztóbb szolgaságba taszít. El-el tőle messze, fel a derült nap-fényre, ahol embernek érezhetem magamat! * A monista világnézetet nem ok nélkül a buddhismussal szokták összehasonlítani. Erre vonatkozólag maga a monista-fejedeiem, Ostwald megállapítja a következő vonásokat: „minden supranaturalis Isten feltétlen elvetése, valamint a testtől elválasztható bárminemű léleknek határozott tagadása, erélyes utalás arra, hogy minden etikának legvégső célja azegyénnek embertársa és az összesség iránt való magaviseletének szabályozása." A különbség szerinte csak annyi, hogy a monisták a szenvedést nem tartják a léthez tartozónak, mert remélik, hogy az egyetemes fejlődés folytán egyik emberi szenvedés a másik után objective eltávolítható. De a buddhismus így is helyesebb irányban nevelte az emberiséget mint a keresztyénség, mert az önnevelésre és saját értéke fokozására tanította meg. A monismusnak tehát ez a természetes szövetségese 3. És mégis „a pessimistikus egyháziasság sötét kötelékeiből" akarja kimenteni Ostwald a keresztyéneket (!) . . . Csak az a feltűnő, hogy a monistikus mozgalom hiveit már egy pár évi propaganda után maga Ostwald kénytelen erőteljesen felhívni a nagyobb arányú önkéntes adakozásra, miután a Magdeburgban 1912-ben tartott kongresszus leszavazta az adófizetési kötelezettséget. Az ilyen jelenséggel jól esik szembeállítani az apostoli keresztyén egyházat, amelyben oly megragadó erővel lüktetett az áldozatkészség. 1 L. „Monismus und Buddhismus" c. 67. prédikációt a Monistische Sonntagspredigten Iii. Reihe 113—120 lapján.
