Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)
Lic. Rácz Kálmántól: Ostwald energetizmusa
r 122 Lie. Rácz Kálmán. próféta sincs meggyőződve állításainak tökéletes igazságáról, nem veheti tőlünk rossz néven, ha mi meg nyilván tévedést látunk bennük. Különösen a konkrét alkalmazások szokták próbára tenni a teóriákat. Az energetika gyöngéit is hadd mutassuk be két konkrét esetben. Egyik az életnek, másik a szellemiségnek megmagyarázása. Az élet lényegét e szavakban fejezi ki Ostwald: az élet állandó energia-folyam. Egyik fajta energia másik fajtává alakul át s igy pótoltatnak az elhasznált energiák. Pl. a gyertya égésénél a kémiai energia állandóan átalakul hő-energiává, miközben a gyertyaláng látszólag ugyanaz marad, minthogy az elhasznált anyagokat azonnal pótolják mások. Erre az okoskodásra meg kell jegyeznünk, hogy először is a gyertyaláng nem élő -lény, csak egyszerű vegyi folyamat eredménye, amely elvégre megemészti a gyertya anyagát s akkor a láng kialszik. Aztán az élő Organismus önmaga gondoskodik az elhasznált energiák utánpótlásáról, sőt nála az élettartam bizonyos határpontjáig, a növekedés szakában szüntelen energia-gyarapodás észlelhető. A fejlődésben levő Organismus uj formákat épít fel, alaktalan anyagból csodaszép alakokat képez, amelyek bámulatosan szolgálják az Organismus fenntartásának céljait. Hogyan történhetnék ez azokkal az eszközökkel s törvényszerűségekkel, amelyeket az életnélküli világban, a szervetlenben ismerünk! Az élő és élettelen világ között nem az von határvonalat, hogy amott „állandó" az energia folyama (hiszen a bakui örökké égő naftaforrásokban is állandó energia kicserélődés megy végbe, hát ez is élő lény?) hanem valami sokkal lényegesebb különbség, ami áthidalhatatlan szakadékot állit közéjük. Az élet céltudatos, mig a holt világ csak az élővel kapcsolatba emelkedve jut valami cél szolgálatába. Az élő belőlről növekszik, az élettelen meg kívülről, más anyagok hozzátapadásával. Ezeket a lényeges ellentéteket nem lehet csak ugy elsimítani. Mert elsimításnak kell tekintenünk Ostwaldnak azt a kísérletét, hogy a katalysatorokra, ezekre az élettelen szerves anya- • gokra hivatkozik, amelyek olyan eredményeket idéznek elő (pl. siettetik a kémiai processusokat), hogy azok az állat önálló működésének látszanak. Az enzymek tudvalevőleg létrehozzák a tej megalvadását. a kocsonyásodást, szerves vegyületeket egyszerűbbekre bontanak, alkoholos erjedést okoznak, szerves amidokat ammóniává bontanak, és pedig olyan ható erővel, hogy pl. egy gramm inventár 200.000 gramm nádcukrot átalakíthat szőllő- és gyümölcs-cukorrá! De elfeledi Ostwald, hogy enzymeket csak élő sejtek termelnek, mesterségesen előállítani nem sikerül. Kétségtelenül nagy, pótolhatatlan szerepet játszanak ezek a szerves élet fentartásában, ezek által dolgozzák fel az emésztési nedvek
