Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 14. évfolyam, 1916 (Pozsony)

Payr Sándortól: Flaciánus lelkészek Magyarországban

Fláciánus lelkészek Magyarországban. 11 J des papistischen Irrthums von Merito Congrui (Regensburg 1566). A scholastikusoknak minden szentirásbeli alapot nélkülöző tana ellen polemizál ebben, amelyet különben már Melanchthon is az Apologiában (II. De justificatione 19) szóvá tett és visszautasított. A füzet végéhez Magdeburgius nagyobb nyomatékul „Argumentum Flacii Illyrici" címen mesterének érveit is közli és utal ennek Strigel Victorinus felett aratott teljes diadalára, aki azóta Victor minus, sőt Victus nimis. Magdeburgius ezzel nyíltan is bevallja, hogy a gnesiolutheránus Flacius pártjához tartozik.

1 De nem csak a maga és ura Rueber nevében, hanem a többi osztrák fláciánus lelkészek megbízásából is szerkesztett Magdeburgius szintén még 1566. egy új hitvallást: Confessio oder Christliche Bekandnus des Glaubens etlicher Evangelischen Prediger in Osterreich (Regensburg 1566. 4. r. négy ív).

2 A szerkesztőn kívül az osztrák rendek volt tábori lelkésze, Schönklee Ferenc

3 és még 17 lelkész írta alá, akik közül Göllersdorf, Hain, Hauskirchen, Hollabrunn (Frank János) Marchegg, Michelhausen, Murstetten, Nussdorf, Ollersbach, Pottenbrunn, Sierndorf (Barbatus Fülöp) és Sonnberg lelkészei ismertebbek. Magdeburgius és társai e művükben az Ágostai Hitvallás alapján állva kemény szavakkal támadják a r. katholikusokat, anabaptistákat, szakramentáriusokat (Zwingli, Oecolampadius és Kálvin híveit) és a schwenkfeldiánusokat, de az evang. egyház köréből is az antinomistákat, majoristákat, adiaphoristákat osiandristákat, synergistákat, stancaristákat és kryptocalvinistákat. Az eredendő bűnről szóló fláciánus tan azonban, mely csak később lett ismeretessé, ebben még nem volt benne

4. Az előszó szerint azt is célozták e hitvallás kiadásával, hogy vele szomszédaiknak Morva-, Cseh- és Magyarországban, a Szepességben és Erdélyben követésre méltó jó példát mutassanak. A hitvallás 27 cikkelyből áll. A 2-ikban kárhoztatják a személyekre tekintő prosopoliptákat, akik praeceptatoraik tekintélyét a szentírás fölé helyezik. E szavak bizonyára Melanchthon híveire vonatkoznak. A keresztségről szóló 11. artikulusban kárhoztatják a nagy urakat, akik kevélység, pompaszeretet vagy más testi okokból gyermekeik keresztelését napokra vagy hetekre is elhalasztják. A 14-ikben a magángyónásnak kelnek erősen a védelmére és nem engedik meg, hogy magángyónás neve alatt egyszerre sokat hallgassanak ki és oldozzanak fel. A 19-ikben kárhoztatják az oly lelkészeket is, kik az igazságnak világosságában levén, a pápistáknál ordináltatják magukat. Némelyek ugyanis az 1 Regensburg 1566. Sopr. lyc, könyvtár Lc. 313. 2 A sopr. lyc. könyvtárban Lc. 337. Tartalmát bőkivonatban közli Raupach, Ev. Oestr. 1. 77. 1. 3 Raupach, Hist. Nachrichten 82. és Presbyterologia 162. 4 Ribini, Memorabilia I. Wiedemann. Gesch der Ref. und Gegenref. I. 339—348. Otto K. Gesch. der Ref. unter Maximilian II. 22. 1. Ráth Gy. Két kassai plébánűs. 42. 1.