Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Könyvismertetés - Dr. Daxer Györgytől: J. M. Heer, Die Stammbaume Jesu nach Matthäus und Lukas
76 Köny vismertelés. 76 réden, Marjay Károly Budafokon, Gönczy Béla Vésztőn, Soós Károly Búcson, Fábián Dénes Kispesten, dr. Kovács István Budapesten, Papp Károly Tiszainokán. Sándor István Kerekegyházán, Varga Jenő Méhseleken, Varga Csongor Berettyóújfaluban, Csapó Péter Öcsödön, Varga Dezső Darányban, Tariska Sándor Kölesében, Vásárhelyi Pál Magyarrétfaluban, Szabó Béla Mezőhegyesen, Szabó János Köröstarcsán, mint szintén Mándi Szabó Miklós, Szombati Szabó István, Buday János, Takaró Géza, Kirner Bartalan, Csiky István és Doktor Dezső az ő gyülekezetök. illetőleg hallgatóságuk előtt mely bibliai alapszöveg nyomán, mely gondolatokat hirdettek, mely tények megállapítását hangoztatták, a lelkeket miképpen vigasztalták, bátorították, erősítették és a várva-várt győzedelem és az epedve óhajtott békesség reménységét mily bíztató módon táplálták. Mindenütt mindenikőjük a helyhez, időhöz és alkalomhoz méltó szózatot, úgyszólván vallási jellegű kiáltványt igyekezett intézni nemzetünk fiaihoz, amely szándék magában véve is elismerést érdemel. Ilyen formán fogván fel e hazafias és korszerű beszédgyűjtemény kiadásának okát és czélját: üdvözöljük D. Lencz Gézát mint szerkesztőt, hogy a különböző hangnemben szóló, de ugyanazon Lélektől indított és vezérelt lelkipásztorok emez emlékezetben maradó beszédeit és imádságait közrebocsátotta és ezzel a kiadvánnyal szélesebb körökben is jó szolgálatot tett. A jelzett munka használhatóságáról és értékéről legjobban tanúskodik az a körülmény, hogy pár hét alatt az összes példányai elfogytak s ma már nem is kapható könyvárúsi úton. Folytatásául az érdemes és buzgó szerkesztő most rendezi sajtó alá a második kötetet, amely hallomás szerint rövid időn belül napvilágot lát. A szükséges és hasznos időszerű kiadványt pártolólag ajánljuk az érdeklődő körök figyelmébe. ω. J. M. Heer (Dr. theol. u. phil. Privatdozent) Die Stammbäume Jesu nach Matthäus und Lukas. Eine exegetisch-kritische, Studie. Freiburgi Br. Herder'sche Verlagsbuchhandlung 1910. (VIII. és 226 1. 8.) Ára 6 mk. Ezen tanulmány a „Biblische Studien" c. gyűjteményes vállalat egyik füzete. A gyűjtemény kiadója Bardenhewer müncheni r. k. theol. tanár, akinek személye is garantálja az itt megjelenő dolgozatok tudományos értékét. De erről tanúskodik pl. az előttünk lévő füzet is. Szerzőnk Jézusnak Máté és Lukács evangéliomában található családfáinak problémájával foglalkozik s azokat eredeti jelentésük szövegük és forrásaik szempontjából vizsgálja. Ami már most Lukács evangéliomának családfáját illeti, abban szerzőnk Mária genealógiáját látja és azon feltevést koczkáztatja meg, hogy szerzője Pál apostol.