Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Dr. Daxer Györgytől: A római levél első szakasza 1,18—3,20

A római levél első szakasza (1 1 8—3 2 0). Pál apostol a római levelet Korinthusban írta akkor, mikor munkáját a keleten annyira befejezettnek látta, hogy azt most már segítő társai is folytathatják, δ maga pedig arra gondolhatott, hogy missiói munkáját a nyugaton Spanyolországban folytatja (Róm, 15 2 9). Ezen missiói munka­mezőre az út Rómán, a világ fővárosán át vezetett. Mi tehát természetesebb, mint az, hogy az ott lévő, előtte jobbára ismeretlen keresztyén gyülekezetet is meglátogatja (Róm. 1 9_, 3.) és nyugati missiói munkásságának kiinduló pontjává teszi. Hogy ezen látogatását előkészítse, azért írja meg Korinthus elhagyása előtt levelét a rómaiakhoz, új szövetségi iratainknak ezt a legjelentékenyebb levelét, melyről Lutherünk azt tartotta, hogy méltó rá, hogy vele naponta foglalkozzunk, mint lelkünk mindennapi kenyerével. Az apostol azonban nem oly hamar ós nem oly módon került Rómába, mint levele írásakor még bizonyára tervezte. Előbb üldöztetésen, sok évi fogságon kellett átmennie és akkor is csak mint fogoly jöhetett Rómába. És hogy mi lett azután életének sorsa, eljutott-e még Hispániába is vagy sem, abban a tudósok nem tudnak megegyezni. De akármi is volt az apostol életének további sorsa, annyi bizonyos, hogy római levelében nagy örökséget hagyott ránk. Tartalma gazdagságának kiaknázása oly munka, mely méltó fáradozá­sunkra. Ez alkalommal e levélnek csak egyik szakaszával, t. i. tárgyalásának első nagyobb szakaszával fogunk foglal­kozni, mert azt hisszük, hogy erre nézve a tudomány néhány újabb igen érdekes megfigyelését közölhetjük olvasóinkkal. Ismeretes dolog, hogy Pál apostol az 1 i~ 7-re terjedő üdvözlet és az l 8_ lßi l-ra terjedő bevezetés után az 1 1 6, 1 7-ben rátér levele alapgondolatára, melyet azután a levél nagyobbik felében kifejt. Ezen fejtegetések (1 l 8—ll 3t i) sorában több szakaszt lehet megkülönböztetni és ezeknek sorában az első kétség kívül az l 1 8 - 3 2 0-ra terjedő rész. Evvel a szakasszal akarunk a következőkben foglalkozni. Az apostol levele bevezetésében (1 8 _ t6 a) értésükre adja a rómaiaknak, hogy szünetlenül megemlékezik róluk, már gyakran el is határozta magában, hogy meglátogatja őket, 5*

Next

/
Thumbnails
Contents