Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Pröhle Károlytól: Háború és theologia

64 Prölile Károly. mozzanatok, amelyek egyes vallásfelekezetek öntudatára, a felekezeti érzékenységre és féltékenységre s ennélfogva a felekezetek egymáshoz való viszonyára is befolyással vannak. Ez a befolyás nagyobb mértékben majd talán csak az új béke idején válik érezhetővé, de a gondos figyelő már most is vehet észre bizonyos jeleket ós hangulatokat, amelyek arra engednek következtetni, ami a lelkek mélyén — részben öntudatlanúl — végbe megy. Mindamellett a megfigyelés anyaga még annyira híjjával van a kialakulásnak, hogy határozottabb Ítéletek számára nem szolgáltat elegendő alapot s azért meg kell elégednünk a fenti lehető legáltalánosabb utalásokkal. 5. Már eddigi szemlélődésünk során is figyelembe vettük egyes problémáknak különösen az igehirdetésre és a lelkipásztorkodásra irányuló kihatásait, amelyeknek részletesebb feldolgozása a gyakorlati theologia feladatkörébe esik. A theologiai tudományok ezen utolsó csoportjának a mostani viszonyok között különösen fontos feladat jut osztályrészül, mivel a keresztyén életszervezet lónyegfunctiói (igehirdetés, a lelkek gondozása stb.) közvetlenül innen nyerik a szükséges elméleti irányítást. Viszont a gyakorlati theologia feltételezi és felhasználja azt a történeti és elvi belátást, mely a theologia többi ágazataiban folyó munkának gyümölcse. A gyakorlati theologia korszerű problémáiból és tanúlságaiból csak néhányat akarok még kiemelni. Ha jogosúlt az a felfogás, mely szerint a jelenlegi világválság által az élő Isten szól a népekhez és hívja őket megtérésre. új életre, — és ha Isten szándékának, akaratának tökéletes kifejezése a szentírás igéje: akkor a gyakorlati theologiának mindenesetre elsőrendű feladata, hogy erre az elvi alapra állva figyelmeztesse az egyház szolgáit az igehirdetés rendkívüli jelentőségére épen a jelenkori világválság szempontjából és irányt adjon arra, hogy az igehirdetés hogyan, milyen feltételek mellett felelhet meg legjobban annak a fokozott mórtékben felelősséggel teljes feladatnak, melyet a kor válsága reá ró. A megújulás reménye közöttünk protestánsok között csak az igéhez fűződhetik s azért a jelenkor az igehirdetésnek valóban világtörténelmi nagy ideje a protestantismusra nézve. Elsősorban a mostani igehirdetéstől és annak eredményétől függ, hogy a reformatio közeledő négyszázadik évfordulója pusztán emléknap lesz-e, vagy a protestantismus mai nemzedékének a reformatió szellemével való ölelkezése és a protestantismus létjogosúltságának új világtörténelmi megpecsótelóse. Lényegileg ez a szempont határozza meg korszerű módon az egyház többi gyakorlati feladatait is. A lelkipásztorkodásnak, amelynek szintén csak az ige adhat igazi tartalmat, ma szintén nagy ideje van. A legjobb alkalom arra, hogy