Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Pröhle Károlytól: Háború és theologia
Háború és tlieologia. 59 is. Olyan időket élünk, melyek sok tekintetben emlékeztetnek az utolsó idők azon rajzára, melyet különösen a .Jelenések könyvében és Jézus eschatologiai beszédeiben találunk. Ez a hasonlóság bizonyára alkalmat fog adni az eschatologiai remények erősebb feléledésére. Vannak szekták is, amelyek épen ezen remények élesztősében keresik főfeladatukat. A helyes bibliai érzéktől vezérelt egyházias eschatologia feladata a józanságra épúgy inteni, mint az éberségre. Ezen utóbbi megjegyzésünkből kitűnik az is. hogy nemzedékünk és földi viszonyaink megújulásának gondolatával nem akarjuk feláldozni a keresztyénségnek és Isten országának világfölötti jellegét. Az az élet, mely a Krisztus megváltói személyéből és művéből fakad, az igazi élet ebben a világban is. de ez az élet eredeténél és belső gazdagságánál fogva nem fér meg a jelenvaló világ kereteiben. Kinő belőlük és keresi — és más létföltételek között eléri — a tökéletességet. Erről szól az eschatologia, — vagy egészen elveszti jogosultságát ós akkor a keresztyén remény józan eschatologiájának helyét a reménytelen pesszimismus rezignatiója vagy a vérmesen rajongó utópia foglalja el. 3. A keresztyén erkölcstan actuális problémáinak némelyikét már a dogmatika egyes pontjaival kapcsolatban érintettük. Ezen a helyen csupán azokra az ethikai problémákra vetünk egy futó pillantást, amelyek a háború ethikai megítélésével közvetetlen kapcsolatban állanak. Ha egyfelől figyelembe vesszük azt, hogy a háború vallásos megítélése, melyről általánosságban az I. szakaszban volt szó s amely r határozottan a mostani nagy háborúra vonatkozik, maga is egy igen erős ethikai mozzanatot foglal magában; ha másfelől az isteni gondviselés és az emberi szabadság illetőleg felelősség egymáshoz való viszonyának kérdését legalább ismeretkritikai szempontból tisztáztuk, akkor teljesen szabad előttünk az út a háborúnak tisztán ethikai szempontból való megítéléséhez. Manapság minden józan ethikai gondolkodás elismeri azt, hogy a védelmi háború erkölcsi jogosultságához nem férhet szó. Erről a keresztyén ethika sem ítélhet másként, ha nem akar kívül helyezkedni azokon a szükségszerű korlátokon, amelyek közé az isteni gondviselés helyezte földi életünket. Épen a nemzeti önvédelem erkölcsi jogosultsága adja meg legvilágosabban a nemzet összes fiainak az igaz ügy tudatát, a jó lelkiismeretet, mely természetesen teljesen független attól az ethikai szempontból indifferens kérdéstől, hogy miután a háború az egyik félnek más eszközökkel többé nem orvosolható jogsértése folytán elkerülhetetlenné vált, melyik fél kezdi meg a stratégiai támadást. Az igaz ügynek ez a tudata, kapcsolatban azokkal a
