Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Pröhle Károlytól: Háború és theologia

40 Prölile Károly. erezet megtisztítsa a salaktól és új formába öntse — irányadóúl egy jobb jövő számára. Most benne vagyunk és égünk. Ez korunk nemzedékének az a nagy élménye, melynek súlyát mindnyájan érezzük, noha távolabbi kihatásait még nem tudjuk mérlegelni. Sajátságos. A hosszú béke idején a háború csak mint a rémek réme kisértett olykor álmainkban. El sem igen tudtuk képzelni, hogy ez a rémlátás ilyen méretekben valósággá váljék. És mégis — amikor a nagy háború réme valósággal megjelent, nem ijedtünk meg nagyon és nem estünk kétségbe. Sőt mintha valami megkönnyebbülés- és felszabadulásfélét éreztünk volna. Mintha valami azt súgta volna, hogy most legalább a lehetősége nyílt meg annak, hogy megszabadúljunk sok-sok mindentől, amivel a háború előtt oly nagy mértékben elégedetlenek voltunk, — hogy a világháború láza meghozza a várva várt kedvező fordulatot beteges állapotunkban és a válságos láz hevében megtisztúlt életünk jobb lesz, mint előbb volt. Hogy a háborúhoz, a rémek réméhez, fűződhettek ilyen remények, az mutatja legjobban annak az elégedetlenségnek a nagyságát, amely a mai kor nemzedékét a háború előtt eltöltötte, de mutatja a rázkódtatásnak azt a rendkívüli erejét is, amellyel a háború létünk alapjait megrendítette. Figyeljünk egy kissé azokra a különféle hangokra, amelyek most nyilvános előadásokban, hírlapi és folyóirati czikkekben, könyvekben és röpiratokban a háború jelentőségét, lehető és várható hatásait vizsgálják és méltatják. Valósággal bámulatos, hogyan tapad ehhez a nagy világvál sághoz minden oldalról a megújulás vágya és reménye. Nemzetgazdászok, szocziologusok, politikusok, törvénytudók, paedagogusok, írók, költők, művészek, bölcselők — mind, mind a nagy válságtól várják a megújulást, várják azt, hogy ezentúl másként, jobban lesz minden, mint előbb volt. Miért ne várjunk és reméljünk ilyesmit épen mi, a vallás és a theologia képviselői, kik a megújulást, az újjászületést a legmélyebb és leghelyesebb értelemben vesszük, melyet e szónak a vallás, a keresztyénség adott és akik tudjuk azt, hogy az élet bármely területén igazi megújulás csak az lesz, mely a vallás lelki székhelyéből indúl ki? Sőt épen ha a vallás irányában kimélyűl, valósággal a prófétai követelés erejével lép fel most a megújulás vágya és gondolata A vallásos felfogásnak sajátsága, hogy nem csupán az okot kutatja (causalitás, aetiologia), hanem egyszersmind a czélra néz (finalitás. teleologia) és hogy mindkettőnek az irányában a végesség köréből a végetlennek, a föltótlennek, az örökkévalónak gondolatához emelkedik fel s így mindent igazán sab specie aeterni szemlél. Ha ezt a vallásos felfogást a