Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Alkalmi közlemények - Baksay Sándor †. Kovács Sándortól

Dr. Baksay Sándor f 1832 1915. A Theol. Szaklap is szive szerint gyászolja azt, akit minden igaz protestáns magyar lelke mélyéből gyászol. Gyászunk nem leverő, zsibbasztó gyász, mely nagy, meg rázó csapások nyomán támad. A fájdalomba, hogy Baksayt elvesztettük, belé vegyül a büszkeség érzése, hogy a miénk volt, hogy évtizedek során át éreztük szelleme fényét, lelke melegének nem annyira perzselő, mint életkeltő, nevelő sugárzását. Belé vegyül az őszinte, elnyomhatatlan csodálat, a mit csak nemes, zavartalan harmóniáju és békéjű élet kialvásakor. folyton emelkedő pálya befejezésekor tudunk érezni. Fájdalmunkat fölemeli az a ludat, hogy ez élet kimeríthetetlen gazdagságot, kifáraszthatatlan termékenyítő erőt jelentett számunkra, hogy Baksay minden tálentomát odaadta azon eszmények szolgálatára, a melyekért élt, a melyeknek egykor ifjú lelkesedéssel hűséget esküdött. Mint theologus, átérezte és hirdette a reformátióban új életre kelt evangéliom világformáló erejét, újjászülő hivatását; ez eszmény híveinek együttérzését, bajtársi összetartozását. Mint író, utolérhetetlen meslerkezű festője nemzetünk azon tulajdonságainak, a melyek még túlzásaikban is rendkívüli értéket és erőt jelentenek s a melyek ott lobogtak Bocskay és Bethlen harczosaiban, a gályarab prédikátorokban s a melyek később templomot, iskolát építve, könyvtárakat gyűjtve hatalmas barázdákat hasítottak művelődésünk földjén. Nem volt egyetlen asszu barázda, a melybe gazdag lelkéből termékeny mag ne hullott volna. Legyen áldás az elköltözött emlékén, a kinek csupán fáradt teste vett búcsút tőlünk. Közös gyászunk legyen új erőforrása azon törekvésnek, hogy a reformátió szent örökségét az ő szellemében híven őrizzük és odaadó munkával szolgáljuk. Kovács Sándor.