Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája

Jakab apostol theologiája és ethikája. 29 szerint Αβραάμ ο πατήρ ημών οΐζ εξ έργων έδιχαια,&η

; míg· Rő/n 4 2 szerint εί γαρ 'Λβραάμ ίξ έργων εδιν.αιώΰη, έχει ν.αίχημα αλλ

5 ον προς ΰεόν. Am, ha csupán a kifejezésre helyezzük a súlyt, akkor Pált önönmagával is ellenmondásba lehet bonyolítani, mert hiszen 1 Kor 13

2-ben ezt írja: εάν έ'χω πάσαν την ηΐατιν ώστε ορη με&ιστάναι, άγωιην δε μη έχω, ούΰέν ειμί. Ezekre az apostoli kijelentésekre nézve azonban tudnunk kell, hogy ezek nem a későbbi kor tanfogalmainak megfelelő dogmatikus meghatározások, sem nem olyas tanalakzati szövegezések, amelyek alapján a Pál és Jakab megigazulásra vonatkozó felfogását és tanítását egymással ellentétbe lehetne állítani. Amennyiben továbbá az igazság beszéde, tudniillik az evangéliom, nem az ellentétek hanem az összhang foglalata: inkább azokat a nyomokat kell kutatnunk, amelyeken az ugyanazon Lélektől vezérelt kánonírók szellemi egyezőségét megtaláljuk. Hogyha tehát a Jakab tanítását a vonatkozó szakasznak (2 ,4—26) a

z egész levéllel való kapcsolata értelmeben akarjuk felmutatni: nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a körülményt, hogy az ő olvasóinak, mint Jézus követőinek még nincs tiszta tudatuk arról és nem is buzgólkodnak azon, hogy Jézusban való hitöknek mivoltát, erejét és áldását, életük nyilvánúlásával tettekben is bebizonyítsák. Ezt a helyi jelenséget ismernünk kell, ha Jakabnak az olvasóihoz intézett kérdéseit és azok kapcsán közölt oktatásait kellőleg akarjuk mérlegelni. Továbbá figyelnünk kell arra, hogy ő tulajdonképpen nem is a cselekedetekről értekezik, hanem a hitről tanít, és a cselekedeteket csupán annyiban vonja be a fejtegetése keretébe, amennyiben azokból a hitnek látható ismérveit valahogyan ki lehet mutatni. Nemcsak ismeri ós vallja a hitből való megigazulás evangéliomát, hanem tájékozottsága van arról is, hogy levelének olvasói, főképpen a zsidókból lett keresztyének, a pogányokból megtért atyafiakkal való érintkezés folytán szintén ismerik ezt a tant, még pedig abban a határozottan kifejezett értelemben, amelyben azt Pál hirdette. Azt sem lehet kétségbe vonni, hogy Jakab a Pál által hirdetett evangéliomi tiszta tudomány épségben megőrzése érdekében éppenúgy buzgólkodott, mint apostoltársai, és így nem lehetett a czélja az, hogy éppen Pállal nyilvános vitatkozásba bocsájtkozzék olyan tétel felett, amelynek igaz volta felől önmaga is meg volt győződve. Még kevésbbé lehetett a szándéka az, hogy a hit egyedül idvezítő hatálya ellenében a cselekedetek érdemszerző érvényét hangoztassa, avagy éppen úgy tüntesse föl a cselekedetek értékét, mint amely a hit érvényének elbírálásánál esetleg megfelelő súllyal nehezednék a mérlegbe. Ilyen ferde szándékot csakis az tulajdoníthat Jakabnak, aki az ő szavait a kapcsolatból kiszakítva,