Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Kiss Jenőtől: Az antihellenistikus apologia az őskeresztyén egyházban Quadratustól Lactantiusig

Az antihellenistikus apologia ai őskeresztyén egyházban. 283 A pogány görög-római világ hamarosan felismerte a keresztyénség univerzálistikus jellegét, s meg érezte, hogy ha ez diadalra jut, úgy az 5 számára nem lesz többé hely. Ezért igyekszik kezdetben a rendelkezésére álló hatalom fegyverével a fiatal óriást leteríteni; sokáig visszhangoztak az aréna falai az elvakult tömeg kiáltásától: a keresztyéneket az oroszlánok elé, sok vért kiontattak, sok életet kioltottak, míg rá jöttek arra, hogy ily módon nem semmisíthetik meg elleneiket, hiszen a keresztyének állhatatossága, halálig kitartó hűsége — ez volt a kegyetlenséggel szemben a legjobb apologia — csak növelte számukat. A inartyrok vére nyomán, mint erre az apologeták ismételten hivatkoznak, az elvetett maghoz hasonlóan új, száz annyi élet támadt. Szellemi téren igyekszik hát veszélyes ellenfelét leverni, s mert érzi, hogy élet-halál harczról van szó, képességeinek teljes erejével száll sikra. S bár sajnálatos körülmények következtében a pogány felfogásnak alig egy-két személyes képviselőit ismerjük, nagy tanultságukkal, dialektikájuk élességével olyan ellenfeleknek bizonyulnak, akik fáradtig támadnak a keresztyénségre. Ám az a keresztyénség, mely már az egyenlőtlen fegyverekkel vívott harczokból is diadalmasan került ki, itt, a szellemi fegyverekkel vívott küzdelemben otthon érezi magát, s amit harczosai, az apologeták e tekintetben producáltak, az megbecsülhetetlen bizonyság nagy szellemi fölényük mellett. Századokig tartott ez a küzdelem is. És mivel olyan soká tartott, annyira változatos volt, mivel új gondolatok, fordulatok, eszmék új meg új irányt s erőt adtak neki, leghelyesebb eljárás módnak látszik a megismerhetése szempontjából, ha a pogányság főbb támadásait nyomról-nyomra kisérjük a főbb apologeták védekezései alapján. Ha mindjárt ez az eljárás itt-ott ismétlésekre vezet, mégis helyén valóbbnak találjuk ama systematikus tárgyalás módnál, mely az épen nem systematikus jellemű korszakból systematizált apologetikát akar összeállítani. (Gr. Schmidt, A.-Seitz, Joseph Zahn). Mivel az ellenség támadása rendszertelen, egyszer itt másszor ott intéz a keresztyénség ellen rohamot, természetes, hogy a védelem sem lehet rendszeres, hanem az erősebben támadt pontokot nagyobb erőkifejtéssel védik, mint a kevésbbé veszélyezetteket Az egész korszak jellemző sajátja ez, s ha nagyjában a rendszeres apologetika felé haladó iránnyal állunk is szemben, még e korszak legkésőbbi képviselőinél, egy Origenes, egy Lactantiusnál sem találkozunk rendszeres művekkel. Ezzel egy Athanásius, Eusebius, Augustinus próbálkozik meg a következő korszakban nem kis sikerrel. E korszak különösen a második század apologetái a keresztyén dogma kialakulására is rendkívül nagy befolyással