Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Zsilinszky Mihálytól: Visszapillantás a hazai ev. egyháznak XVI. századbeli zsinataira
Visszapillantás a liazai ev. egyháznak XVI. századbeli zsinataira. 231 A költségekre nézve kimondották, hogy a látogató senioroknak azok adjanak eledelt, akikhez mennek. Egyebekben minden lelkész zúgolódás nélkül viselje a reá eső költségeket. A kánonokra és a rendtartásra vonatkozó szabályok megtartását és végrehajtását — úgy látszik már akkor sem igen tisztelték, ami abból tűnik ki, hogy ezeknek a szabályoknak megtartását csak azon feltétellel fogadták el „ha minden keresztyén prédikátornak tetszendenek!" — ha minden lelkész aláírja azokat s mind ő maga megtartja, és híveivel is megtartatja! Ha pedig — úgymond a szöveg — ezen regulákat megutálván, sem ő maga ezek szerint nem él, sem az ő pásztorsága alatt valókat így nem tanítja és igazgatja, ezt, mint az igaz hitnek ellenségét és minden jó rendtartásnak megháborítóját, az isten igéjének fegyverével elsőben is az istentől, annak utána a fejedelmektől engedtetett büntetéssel egy akaratból megbüntetjük. Íme. őseink jóhiszeműsége és közigazgatási gyengesége már a XVI-dik század végén is abban nyilvánult, hogy saját határozatainak és törvényeinek nem tudott és nem mert érvényt szerezni! Saját akaratának sanctiója elmaradván, ezért nem volt képes a katonai rendhez szokott katholicismussal megküzdeni! Úgy látszik, hogy az ebben rejlő gyengeséget már az ekkor élő és szereplő seniorok és püspökök is érezték, mert a törvény utóbbi kiadásaiban igyekeztek a bajok tényleges megszüntetése czéljából, a büntetések módjának megjelölésével is segíteni. De még akkor sem tudtak következetesek és szigorúak lenni; éppen úgy. mint a következő századokban, sőt — valljuk meg önmagunknak — mai napig sem tudunk rendet és fegyelmet gyakorolni. Elméletben sokat vitatkozunk; de a gyakorlat sohasem fedezte elméleteink igazságát. A mi XVI-dik században élt dunántúli tiszteletre méltó őseink is ezt éreztek; igyekeztek is a büntetések megjelölésével segíteni a bajon. Például a VII. articulusban az mondatik, hogy minden lelkész tartozik engedelmeskedni püspökónok; de nem merték kimondani, hogy mi történjék akkor, ha az illető alantas hatóságot képviselő lelkész nem engedelmeskedik saját felsőbb hatóságának? A következő XVlI-dik században, az 1650-diki kiadásban már meg van mondva, hogy „ha valaki vakmerőképen engedetlen lószen, akkor az a gyülekezet törvénye alá esik; de a büntetés módjáról és mivoltáról szó sincs benne. A következő VIII. articulusban az olvasható, hogy rút dolog, ha valaki olyan hatósági — püspöki — jogkört akar, melynek a birodalom alattvalói ellentmondanak? A későbbi kiadás erre azt mondja, hogy az ilyen egyén tisztét elveszti. Látszik, hogy a régi articulusok sok tekintetben javítottak, de a leg-