Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Zsilinszky Mihálytól: Visszapillantás a hazai ev. egyháznak XVI. századbeli zsinataira
224 Dr. Zsilinszky Miliüly. indítandó és az evang. egyház egységét szem előtt tartandó törekvés még á XX-dik században is hajótörést szenvedjen. Hogy mik voltak okai annak, hogy a hazai evangelikur sok a XVI. században, sőt a következő századok alatt is, az ország külömböző vidékein csak részleges zsinatokat tartottak : azt — amint láttuk — az akkori földrajzi, politikai, egyházi és természeti viszonyok magyarázzák meg. A lelkiismeret szabadságának eszméje egészen új volt; nem csoda, hogy azt sokan félremagyarázták. Ebből keletkezett az a sok vita. mely akkoriban úgy az irodalomban, mint a közélet gyűlésein uralkodott. Az evangélikussá lett hivek sokáig nem tudtak megállapodni az egyházi kormányzás módjára és a világi elemnek az egyházi kormányzásban való részvételére nézve. Az egyházhoz közelebb levő gyülekezetek lelkészei és világi elöljárói mindig szükségét érezték annak, hogy az új gyülekezetek egymással érintkezzenek és gondoskodjanak lelkészeikről és tanítóikról. Eleinte csak egyes gyülekezetek lelkészei érintkeztek egymással. Majd a világiakkal együtt keresték módját annak, hogy a földrajzilag és közigazgatásilag összetartozó községek közös tanácskozásra összejöhessenek. Azért volt az, hogy a felvidékiek az egyes völgyekben, patakok és folyók mentén levő községekben, illetőleg városokban tartották első zsinataikat. Az alföldiek ezt századokon át már csak azért sem tehették, mivel az egymástól távol eső községek sokáig a török uralom járma alatt nyögtek. Ezen külső politikai körülmények mellett alig kell azokat a nehézségeket felsorolni, melyeket a klérus hatósága alatt levő világi urak okoztak. A XVI-ik században, amint fentebb már említettük, egyedül a dunántúli zsinat terjesztette ki figyelmet az összes hazai gyülekezetekre. Ezért érdemesnek látszik, hogy tartalmát is megismertessük a szives olvasóval. A hit dolgában azon kijelentés foglaltatik benne, hogy minden keresztyén embernek csak az egy és örökkévaló Istent kell ismernie és vallania, aki minden világi fejedelmek felett áll. A hitre és üdvösségre tartozó dolgokban tehát semmit sem kell adni a világ hatalmaira, ha azok ettől el akarnának bennünket szakítani. Az igaz isten, ki atya, fiú és szent lélek, a szentírásban foglalt üdvösséges vallásban nyilatkoztatja ki magát. Ennek a vallásnak a hirdetésére isten bizonyos személyeket választott, kik az ő akaratját közlik, kiket tisztük szerint egyházi szolgáknak, vagy prédikátoroknak nevezünk. Minthogy pedig ezek közül sokan a jámbor nép botránkozására festett és tisztükhöz nem illő életet folytatnak, azért bizonyos regulákat ós törvényeket kellett szabni, melyek szerint az egyházi szolgák élete ós magatartása felett ítélni és az ellene
