Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Zsilinszky Mihálytól: Visszapillantás a hazai ev. egyháznak XVI. századbeli zsinataira
Visszapillantás a liazai ev. egyháznak XVI. századbeli zsinataira. 215 hatalom adatott arra. hogy az engedetlenek ellen tetszése szerint járhasson el! Hogy ebből milyen országos felfordulás támadott, azt mindenki elgondolhatja. És ebben a veszedelmes helyzetben mit tettek ami protestáns világi egyházi őseink? Theológiai vitákba merülve egymást bántalmazták és keserítették, egymást kölcsönösen eretnekeknek czíinezték, ahelyett, hogy összeszedték volna minden erejüket saját egyházuk jogainak és szabadságainak közös védelmére! Ezer szerencse, hogy már ekkor Miksa trónörökös is belenyúlt az egyházi ügyek irányításába, akiről tudva van, hogy sokban helyeselte a reformatiót és királyi esküjében a „minden szentek" helyett az „evangelium"-ra esküdött — s mint ilyen enyhítette a protestánsok szenvedéseit. Az ő nézete az volt, hogy a vallási ügyeket nem lehet világi törvényekkel és kényszereszközökkel rendezni. Ebben segítségére volt a protestáns vallású nádor Nádasdy Tamás is. Ilyen körülmények között Oláh Miklós érsek az 1559-ki országgyűlésen csak annyit tudott keresztülvinni, hogy a katholikusok tarthatnak egyházmegyei zsinatokat és hogy ezeken a plébánosok és tanítók, valamint az urak és nemesek főpapjaiknak meghívására „üdvös tanítás végett megjelenni tartoznak". Ilyen veszedelmes politikai viszonyok között — úgy látszott — hogy némely evangelikus főurakban felébredt az a gondolat, hogy jó volna a vallási dogmákat félre tenni, és együttesen dolgozni az evangeliumi igazságok életbeléptetése érdekében. Ez a gondolat látszott áthatni azokat a protestánsokat, akik 1555-ben Báthori György elnöklete alatt tartott második erdó'dí zsinaton megjelentek. Ez a józanabb felfogás már abban nyert kifejezést, hogy ezen a zsinaton a lutheránusok és kálvinisták ismét együtt tanácskoztak. De a jó egyetértés csakhamar felbomlott, mikor egyesek, megfeledkezve az Oláh érsek működésében jelentkező országos veszedelemről, ismét felvetették az úrvacsorai kérdést. — Azt akarták újra megállapítani, hogy a kenyérben ós borban valósággal benne van a Krisztusnak teste és vére ! Továbbá akadtak, akik a szent képeknek és az oltárnak az óvári templomból való eltávolítását követelték. A szentháromság titkát is oly lelki nyugalommal tárgyalták, mintha a protestáns egyház azon veszedelméről, mely az Oláh érsek vezetése alatt levő kath. főpapság részéről fenyegette az egész protestantismust, semmi tudomással sem bírtak volna. Egész lelki felháborodással fogadták Stankar Ferencznek azt az állítását, hogy a Krisztus nem isteni, hanem csak emberi természettel bírt. Figyelemre méltó a hozott szabályzatnak a 19-dik czikke, mely szerint
