Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Dr. Daxer Györgytől: A római levél első szakasza 1,18—3,20

Λ római levél elsó szakasza. 199 De sőt Masznyik is, a ki az első fejezetre nézve más nézeten van, mint a legtöbb magyarázó, azt állítja, hogy a következőkben az apostol a zsidóság egészen specifikus bűneivel beszámol és így mindjárt az 1. vers felkiáltásában is a neki ellenmondó zsidók felé fordul. Azonban a megszólítás (az ώ ανπΰρωπε) az ő felfogása szerint is minden emberre, de különösen a zsidókra vonatkozik (i. m. 79. 1). Lietzmann szerint az apostol tekintete a pogányok után most a zsidókra irányúi, sőt a megszólítás is a zsidóra vonatkozik, még pedig azon az alapon, hogy a Sapientia 14. és 15. fejezetében is, mellyel Pál fejtegetései feltűnően párhuzamosan haladnak, a zsidó szól s ezen szavai ellen fordúl épen Pál a 2,-ben. Azonban nem tekintve az összefüggés lehetetlenségét, mely szerint Pál avval, hogy a pogányoknak istentelenségük számára nincsen mentségük, azt indokolná (διό), hogy a zsidónak nincs mentsége — a nyelvtani összefüggés (a διό szócska) versünket az 1 3

2-vel hozza vonatkozásba. Abból is, hogy a megszólított mások felett ítél, meglátszik, hogy azokhoz tartozik, akik 1 3

2 szerint az isten jogszabályát ismerik (a τό δικαίωμα τον ϋεοϊ- εηιγνόντεg-hez). Szóval a 2. rész első versében is az apostol azon emberekről szól, kikről az 1. fejezetben is szó volt. Az apostol csak kiemel egyet közülök s megszólítja. És ez a megszólított oly ember, aki azonfelül hogy istentelen és erkölcstelen (1. e szavakat is: τα γαρ αυτά ji ράσα ει ς ό κρίνων), még mások felett erkölcsileg ítélkezik is. Csakhogy ezen ítéletével, mellyel ő mást elítél, önmagát is elítéli, mert ugyanazt teszi, mint az, aki felett ítélkezett. Azért hát nincs is mentsége. Hogy az ily istentelen és igazságtalan ember csak azért, mert mások felett ítélkezni mer, noha ő maga is úgy cselekszik, mint az általa elítélt, még nem viseli jogtalanúl isten haragjának kitörését, azt indokolja az apostol a 2. versben az ő és olvasóinak azon meggyőződésével (οΐδαμεν), hogy az isten igazán elítéli az erkölcsteleneket. Evvel szemben a megszólított ember téved, ha azt hiszi, hogy ő isten ítéletét el fogja kerülni (3. v.) vagy hogy isten jóságával visszaélhet (4. v.). Ezen tévedésének szeme elé tárásával és annak hangoztatásával, hogy viselkedésével isten haragját vonja magára (5. v.), Pál meg akarja győzni a megszólítottat arról, hogy eljárása helytelen, de egyúttal azon igazság elismerésének is az útját egyengeti, hogy isten az ítélet napján, melyet már az 5. vers a fejtegetések körébe vont, mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni (6. v.), amit aztán a 7-10. versek bővebben ki is fejtenek. Az apostol fejtegetései tehát az 1. fejezetből átmennek a 2. fejezetbe. Itt is szól még arról, hogy isten haragja jogosan sújtja az istenteleneket és az igazságtalanokat. Míg azonban az 1 ]

83

2 és még 2,. és 2. is ezt a jelenre nézve