Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Daxer Györgytől: A római levél első szakasza 1,18—3,20
198 Dr. Daxer György. említett tisztátalan vágyak (πάθη ατιμίας) csakugyan csak a pogányok róvására volnának írhatók. Lietzmann azonban megengedi, hogy a pogányok is ép úgy szégyenletesnek tartották e bűnöket, mint a zsidók (i m. 9. 10. 1.). És nagyon valószínű, hogy nemcsak a pogányok hódoltak a nemi fajtalanságnak, mely a 26. s 27. versben le van írva, (mint Lietzmann állítja, aki szerint a zsidók ebben különböztek a pogányoktól i. m. 10. 1.) — ha igaz is, hogy náluk különösen el volt terjedve (Weiss i. m. 92. 93. 1. jzet, Luthardt i. m. 408. 409. 1. jz.), hanem a zsidók is, akiknél az épen „nem volt ismeretlen" (Masznyik i. m. 73. I. 4. jz.), sőt úgy látszik, hogy kanaanita befolyásra még a zsidó templomban is időnként befogadásra talált (2 Kir. 23 7., 1 Kir. 14 2 4., 15 1 2 . 22 4 7. Lásd az egészben Zahn i. m. 95. 96. 1.). Ha ilyenformán bizonyos, hogy az apostol az 1 1 8 _ 3 2-ben a 18. versben említett emberekről szól, akkor nem lehet helyes Otto és Masznyik ama nézete sem (i. m. 74. 1.), hógy Pál a 28—32. versben „főként a zsidókra tekint," ha mindjárt azon korlátozással is. hogy a róluk rajzolt kép a pogányokra is illik (i. m. 78. 1.). Mert hogy a pogányoknál is feltételezte Pál az istenismeretnek és az isteni jogszabály (a δικαίωμα τον •&εον) ismeretének lehetőségét, az a 19. s 20. vers és 2 l 4. l 5-ből világos. Azok a magyarázók, akik az 1. fejezet 18 —32. versét a pogányokra vonatkoztatják, rendesen azon meggyőződésen vannak, hogy a 2. fejezet 1. versében pedig az apostol átmegy a zsidók jellemzésére (Bengel szerint az 1. versben „transit Paulus a Gentibus ad Iudaeos, ut totus sermo subsequens ostendit" i. m. 346. 1.) és hogy az itt megszólított ember (c5 άνθρωπε) épen a zsidóság képviselője (Bengel szerint „apostolus . . . ludaeum in secunda singulari (persona) alloquitur i. m. 346. 1. Ebben a nézetben azonban Luthardt pl. nem osztozik. Szerinte a megszólítás az embernek szól a pogányban és a zsidóban i. m. 413. 1. a 2,-hez jz.). Ezen kettős felfogás összefüggésére legjobban mutat rá Luthardt, mikor azt mondja, hogy az első fejezet fejtegetései feltételezik isten természetes kijelentését, míg a zsidókra nézve a törvény jellemző, melyről a 2. fejezet szól (i. m. 407. 1. jz. az 1. fej. 22. verséhez). így osztja a 2. fejezet tartalmáról ezt a nézetet Weiss, aki a 2. fejezettel a levél első főrészének 2. szakaszát kezdi, melyben Pál azt bizonyítja szerinte, hogy a zsidók isten haragjának áldozatai. . . . Nálunk pedig Mayer is azt vallja, hogy a pogányság rajza után az apostol 2 1_ 2 9ben a zsidók bűnösségi állapotát rajzolja meg (i. h. 105. 1.). Csakhogy, mint Luthardt, ő sem hiszi, hogy „azonnal s egyenesen a zsidókról ír . . . előbb a fejezet első verseiben általánosságban szól főképen a zsidókra czélozva." (i. h. 106. 1.).
