Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)

Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája

Jakab apostol theologiája és ethikája. 17 kezességül szolgál egyfelől a hit, melyet Isten ajándékoz az Ο választottainak, akikre nézve éppen az a czélja, hogy hitben gazdagok legyenek (2

5); másfelől zálogot nyújt maga az élet, amennyiben a választottaknak rendeltetése az, hogy tökéletesek és épek legyenek (ÍW ψε τέλειοι ν.αί ολόκληροι 1 4). Ε szerint a hit sem nem előzménye, sem nem feltótele, hanem egyenes következménye, okozata a kiválasztásnak; viszont az újjászületés ismérve az erkölcsi épség ós feddhetetlenség, amelyre törekedni kell. A hit és élet összeforrva, egyesülve lesz nyilvánvalóvá, egymástól el nem választható. Ε kettő kölcsönhatása visszatükröződik a hívő egész lényében s az erkölcsi megújhodás a tökéletességre jutásnak biztos előjele. Mert noha a hit valódisága és ereje kísértések, szenvedések tűzkohójában való megpróbálás után állapítható meg, és egyedül a küzdelmek veritékes hosszú útján állhatatosnak bizonyuló hit juthat el a dicsőség czéljához, ahol az életet, mint valamely koszorút vagy koronát, nem jutalmul, hanem díszül, kegyelem jeléül elnyeri (1

1

2): mindazonáltal az Isten országának örökségében a kiválasztás alapján részesülnek azok, akik Istent szeretik (2

5). És így mind a hit, mind az új élet, mint szintén a reménybeli üdv — az Isten kegyelmi kiválasztásának áldása. Eképpen gondolkozván Jakab az idvezűlés amaz eleve megállapított mozzanatáról: nem tartotta szükségesnek, hogy Krisztus bűnt engesztelő váltsághalálát, mint az örök élet alapját és kútfejét hangoztassa. Ez a szerintem szintén különös, feltűnő ós meglepő eljárása azonban aligha menthető egyébbel, mint azzal, hogy a Krisztus váltságtónyenek tudatos ismeretét a levele olvasóinál már a priori feltételezte. Annyit legalább föl kell tennünk róla, hogy mint apostol, ismerte, hitte, vallotta a Krisztus közbenjárói tisztének jelentőségét, érvényét és áldását, ha szinte az adott viszonyok közepett nem bocsátkozott is bele e titokteljes tétel elemezésébe, sőt alkalmazásába és felemlítésébe sem. Ebből magyarázható meg az a körülmény, hogy bár a kapcsolatba hozható soteriologiai pontoknál helyes és elfogadható gondolatokat közöl, mindamellett inkább csak a gyakorlatiasság felszínén mozog. Amikor példáúl az Istenhez közeledésre hívja fel a keresztyéneket: ugyanakkor az erkölcsi engedelmességet és a vallási megtérést egy gondolatban összpontosítja és ennek a másáúl mutatja fel az isteni kegyelem megnyilatkozását. Szerinte ugyanis az igazi, őszinte bűnbánat negative a gonosznak győzedelmes leküzdésében, positive az Istenhez való menekülésben határozódik. Ám, amiképpen a sátánt minden őzeimével és kísértésével együtt megszégyenítheti, ártalmatlanná teheti az ember: aképpen Istenhez hozzájárulhat, ha előbb külsőleg-belsőleg megtisztul, megszentelődik, ha kezei bűnt, rosszat nem művelTlieol. Szaklap XUl. évf. 2