Szelényi Ödön szerk.: Theologiai Szaklap 13. évfolyam, 1915 (Pozsony)
Dr. Erdős Józseftől: Jakab apostol theologiája és ethikája
120 D. Erdős József. jót el nem érheti: titokban, alattomban az Istent okolja; avagy, ha a bűn megkörnyékezi: a beállható vagy beállott bajokért, gonoszért az Istentől való elhagyatottságát hozza fel mentségül, mintha minden negatívum és passivum utolsó ponton a Teremtő akaratából zúdulna az emberre. Ilyen súlyos, bár dőre vád ellenében Jakab egész szelídséggel kinyilatkoztatja a való tényt, tudniillik azt, hogy Isten lényében egyátalában nincs semminemű olyas érzés vagy gondolat, vagy szándék, aminek a gonosszal bármi legkisebb vonatkozása vagy köze lehetne. Isten semmi módon sem ingerelhető gonoszra és így Tőle gonoszra ingerlés nem származhatik. Hasonló szellemben nyiltkoztak Isten tökéletes szentségéről egyes fennkölt gondolkozású ókori bölcselők is 1). Csupán az emberi tökéletlenség akarja ráhárítani Istenre a bajok eredetét, mint próbáratevést, kísértést, mert hát már az első emberpár is ily módon iparkodott volna kibúni a felelősség alól 2). Isten azonban nem kisért senkit. Viszont másfelől bizonyos, hogy Ο nem akadályozza meg azt, hogy a bűn valósággal napfényre derüljön azoknál, akik a gonoszra hajlandók és azt tényleg meg is cselekszik, mindazonáltal gondja van arra, hogy a kísértéssel egyidejűleg megmutassa a kibontakozás útját is (1 Kor 10, 3). Honnan ered hát a bűnre való kísértés? Erre a kérdésre felel a 14. vers: „Kiki kisértetik a tulajdon kívánságától csalogatva és édesgetve." Itt minden szónak egész gondolatkör felel meg. Kiki, vagyis minden egyes ember kísérthető és kisértett lény egyaránt, azonban a kisértő, mindenkivel szemben a saját tulajdon kívánsága. íme, ez a kísértés forrása és oka. Sem nem az Istenben, sem nem a világban kell keresni a bűnre való kísértés okát, hanem magában az emberben, akit a saját kívánsága kisért. Még pedig hogy mily alattomban ós veszedelmesen lép fel a kívánság, azt Jakab csakis képileges szavakkal magyarázgatja és ránk bízza, hogy a kifejezéseit a mindennapi életből igazoljuk. A szemléltető verbumok εξέλν.ειν és όελεάζειν, melyek a kívánság műveletét jelzik, a vadász- ós halász-nyelvhasználatból kölcsönzött szavak és majdnem orczapirítólag jelenítik meg azt az üzelmet, melyet az érzéki kívánság folytat az emberi akarattal. Az εξ az fíí'/ly.í/i-ben jelzi, hogy az ember a kívánság csalogatása által indíttatva, mintegy elhagyja azt a *) Ρ. o. Jesus Sirach: Μη ίΓ /tijf, "τι őici xi'mov ίχπέοτην, μη >ϊ'/ι»(ί, 5τι αντύς με ί:ιΙάνηΠϊν. Ονχ ΖνετείΙατο ovófvi αοεβεΐν χαι ονχ tőüjxív ονδ tvi άμαοτατειν (15, 11. 12, 20.). Seneca meg így: Quae causa est Diis bene faciendi? Natura. Errat, si quis putat eos nocere vette: non possunt. Nec accipere possunt iniuriam, nec facere. 2) Kálvin: Hoc tergiversaridi artificium a primo homine traditum sedulo imitamur.
