Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Mikulik Józseftől: A gömöri ág. hitv. ev. esperesség története 1520—1744. Közli Kovács Sándor

A göniövi ig. hitv. evang. esperesség törlénete. 303 VIII. KORSZAK. A gömöri ág. hitv. ev. esperesség II. Rákóczy Ferencz felkelése alatt új alapon megalakul és virágzásnak indúl 1703—1711-ig. A) Történelmi áttekintés. Magyarország a 18-ik század elején ősi szabadságából már ki volt forgatva; a súlyos adókkal terhelt, idegen katonaságtól kizsarolt és a róm kath. papság által is elnyomott nép sótalan kenyeret evett — ha ugyan kenyere volt — ós elébb titokban, majd később nyilvánosan is zúgolódásban keresett enyhülést. Az elógületlenség tetőpontján állott a nemzet, mint egy ember, szabadítót várt és gyúló anyag volt, mely a legkisebb szikrától lobbot vethetett és midőn a nemzet jólétét szívén hordozó II. Rákóczy Ferenczet 1701-ben elfogták és jog, törvény ellenére az ország határain kívül Bécsújhelyen idegen bírák elé állították: szikra ért a gyúló anyaghoz és Magyarország — lángba borúit. Ez alatt megindúlt és változó szerencsével folyt a spanyol örökösödési háború. Szavojai Jenő Olaszországban, majd a Rajna vidékén volt elfoglalva, a német ós osztrák ezredek a franciák ellen sem voltak elégségesek és Magyarországban kevés császári katonaság maradt: II. Rákóczy Ferencz pedig kiszabadúlván és Lengyelországba menekülvén székesi Gróf Bercsényi Miklós által támogatva XIV. Lajossal sikeres alkudozást folytatott és F.-Magyarországon összecsődült az elégületlen nép, mely az ifjú fejedelemben a rég várt megváltót kereste. Ezen gyülevész had a fejedelemhez fordúlt ugyan, de annak parancsait be sem várva, fosztogatni kezdett, mire Károlyi Sándor szatmári főispán Dolhánál szótverte és a mármarosi havasok: közé ugrasztotta. Ez a szétvert paraszthad képezte 1703 június havában Rákóczy Ferencz első seregét, mely azonban, a mint a fejedelem Magyarország határához ért, új meg új érkezők által csakhamar gyarapodott és lassan-lassan némi fegyelemhez is szokott. Később miután néhány Lengyelországban toborzott oláh és lengyel gyalog- és lovasszázad, valamint a Tiszán túli részekből jött lovasság is hozzá csatlakozott, mint folyamár növekedett úgy, hogy ifjú vezére a munkácsi szerenszóló" (Bubenka), Vigandus „a magában keveset bízó" (Vendrinszki és Tarnovius ra babonát gyűlőlő" (Triznai) van felemlítve, mely jegyzék kétségkívül az akkori kedvenc írókat és olvasmányokat foglalja magában. Ezen ^felírásokénak (inscriptíones) nevezett párversek oly annyira tetszettek, hogy az esperesség azokat a jegyzőkönyvben megörökítette.