Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Szlávik Mátyás dr.-tól: A két protestáns vallási tipus kérdéséhez

A két protestáns vallási tipus kérdéséhez. 283 hatásában egyaránt a kálvinizmus vezet." (Kár, hogy a művészetet is nem említette, amelyről mestere: Kuyper műve 180 1. maga is azt mondja: „Kétségtelen, hogy Luther művészi tekintetben sokkal magasabb színvonalon állott, mint Kálvin.") Majd azt mondja, hogy „Preuss munkája nem pártirat, hanem csak szelíd erőlködés (sic) annak a mentésére, ami még menthető." „Kálvinnak deizmussal való vádolása theol. baklövés," és „hibája Preussnak, hogy sem Tröltschöt, sem a holland és angol idevágó nagyszerű munkákat nem látszik (sic) ismerni." (Van bátorsága, ilyet egy német tudósnál feltételezni!) Sőt Kuyper és Bavinck kétségtelenül nagyszabású és arányú irod. munkásságára való utalással azt állítja, hogy „a vérbeli, a valósággal kálvinista világnézet alapján dolgozó ref. theológusok sokkal nagyobb stilű munkásságot fejtenek ki, mint a vérbeli lutheránusok," (úgy látszik, ismertetőm nem vett tudomást a felette gazdag újabb német prot. theol. irodalomról, vagy egy Dorner és Frank prot. theológia történeteiről!) Végül egy győzedelmes harcosnak mámorában kijelenti, hogy „az unió az a legrosszabb orvosság, amit jóhiszemű doktorok példátlan makaccsággal akarnak már ötven év óta beadni a magyar protestantizmusnak is." Ily unióból természetesen én sem kérek. De fiatal írótársam eme kálvinista túltengése már valóságos monopolizálása a hazai és egyetemes protestantizmusnak a „hódító** kálvinizmus javára. Ez már szinte egyedűlüdvözítő túlzott kálvinista öntudat, amelyet nem ok nélkül oly türelmetlennek jeleznek a más vallásfelekezetűek széles e hazában. Nagyon csalódik Sebestyén, ha ily történet- ós vallásellenes nagyhangú kijelentésekkel, — amelyekre Kuyper közismert művének sincs szüksége — szolgálni véli a hazai protestantizmust, vagy ellensúlyozni a Nyugat-ék szellemes erőlködéseit. Bántó csak az, hogy nagymultú lapunk érdemes szerkesztőjének etry szava sem volt e túlzott önórzetű szellemi röppentyűkre! Bizonyára Kuyper: bár „csupa energia, csupa akarat s a „Soli Deo Gloria" gondolatának rettenthetetlen harcosa" nem engedett volna meg magának ilyeneket! A Luther Társaság jeles közlönyében : az „Ösvény" f. évi 1. füzetében maga az érdemes szerkesztő: Kovács Sándor méltatta Preuss értekezését. „Szellemes és tartalmas essaynek" mondja, mely „rendkívül értékes és alkalmas arra, hogy gondolkodásra késztesse olvasóit. Kiindulópontja az, hogy valamely vallásfelekezetnek igaz lelkét pusztán hitvallásaiból, dogmatikájából nem ismerhetjük meg, hanem egész életét kell szemügyre vennünk s főleg azt nyomoznunk, hogy energiáját, erőtőkójét milyen téren használja fel. . . . Részünkről sajnáljuk, hogy a fordító egyes, — bár kisebb terjedelmű részleteket — csak kivonatban közöl (az igaz, hogy helyenként mint fordító kissé szabadon jártam el a