Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Szlávik Mátyás dr.-tól: A két protestáns vallási tipus kérdéséhez

A két protestáns vallási tipus kérdéséhez. 281 a mű tanulmányozását. Ennek a tanulmányozásnak azonban okvetetlenül erős kritikával kell járnia, mert a munka egyes részletei már nem olyan kifogástalanok, hogy szó nélkül elfogadhatnék őket, akár tartalmi tekintetben, akár a fordítás szabatosságát illetőleg." (Utóbbira vonatkozólag szíves készséggel elismerem, hogy több helyütt engem: a fordítót a bíráló üdvösen javított, s javításait egy későbbi kiadásban fel is használom.) Ezzel az „erős kritikával" aztán Révész a tartalmi hibák feltüntetésénél Preusst azzal vádolja, hogy „sehol sem tesz egészen szabatos különbséget a Luther és Kálvin személyes vallása, meg a luth. és kálv. történelmi vallásosság között . . ." (dehogy nem, hisz utóbbit előbbi folyományának fogja föl következetesen); hogy továbbá „a szerző, bármily elismerésre méltóan igyekszik, megőrizni a tudományos tárgyalás objektiv hangját és szempontját, valójában mégis csak a saját hite: a lutheránizmus iránt való rejtett (dehogy rejtett!) rokonszenvvel s ennek visszájaként a kálvinizmus iránt való, már sokkal kevésbé rejtett ellenszenvvel (azt Preussnál pápaszemmel sem lehet találni!) nézi és taglalja a kérdést," s végül az egyes kérdéseknél „súlyos logikai s történeti botlással," ,,egyoldalúsággal," „elfogultsággal," sőt helyenként „túlzásokkal" és „igazságtalan nyilatkozatokkal" vádolja. Vádolja pedig ezekkel azt a német tudóst, ki minden egyes állítását latin, német és francia forrásokkal igazolja be, de amelyeket a könnyebb olvasás végett a fordításnál mellőztem. Végül ily „szigorúan lelkiismeretes tudományos alapossággal" megkonstruálván, illetőleg anatómiailag izekre szedvén Preuss művét, nagy önelégültséggel, szinte kedvteléssel azt volt „kénytelen' megállapítani, hogy „Preuss műve - akármily érdekes, vonzó és tanulságos olvasmány is, alap jellemvonása szerint önálló tudományos érték nélkül szűkölködő pártirat Álljunk meg egy kissé e nagy hangú kijelentésnél. Szívesen viselem én a felelősséget s a súlyosabb kritikát is a fordítás gyarlóságaiért vagy Preuss esetleges, de nem tudatos tárgyi tévedéseiért, de azt már még sem hagyhatom megjegyzés nélkül, hogy a német mesterek francia követőinek egy kezdő fiatal magyar tanítványa ,önálló tud. érték nélkül szűkölködő pártiratnak" minősítse Preuss komoly tanulmányát. Kirn dogmatikájának és ethikájának ez az ismert nevű tudós kiadója s a XIX-ik század vallásos hittani mozgalmainak iegújabbi nagyrabecsült írója tudományos komolyságunkat vonná kétségbe, ha vele fiatal tudósunk enagyhangú, de rövid kijelentését közölnők. Épazért a polémiát — tudományos reputációnk érdekében — még az őt ért vagy érhető kritikát is tekintve — hogy úgy mondjuk — saját