Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 12. évfolyam, 1914 (Budapest)

Szelényi Ödön dr.-tól: Böhm Károly és a vallásfilozófia

140 Szelényi Ödön. nék. legalább szokása ellenére tüzetesebben szól a vallásos kérdésről is. Ő a hedonisztikus értékelés típusát általában a görögöknél, az utilizmust a rómaiaknál találja. A további haladást szerinte csak az emberi lélek mélyeibe való el merüléstől lehetett várni. Ezen látszólagos dekadencia keleten először a hindunál észlelhető, azután Jézusnál, és bizonyos lelki megtörtséghez vezet, mely a vallásos érzés formájában nyilvánul. A vallásos érzés megtermi a vallásos hitet, ezen hit vallásából támad az egyház s csak a negyedik helyen keletkezik az egyházból a dogma és a teológia. „A vallásos érzés fájdalmas megszorításból ered, mely ellen az Én a vágyban reagál ; ezen vágy projiciálja a megváltó pótlékképét, moly felé vonzódunk, melyet szeretünk s mely iránt odaadólag viseltetünk. A hindu csak álpótlókot nyújthatott: a Nirvánát. Jézus új értékelést tanított s ettől remélte az emberek boldogulását. A törvény külsőségével szemben az öntudat belsőségét állítja egyedül értékosnek. Főértékkel előtte az érzelem bír, még pedig a szeretet érzelme. Ezen önmagában tapasztalt és megélt szeretet az örök élmény, moly Jézus lelkében folytonos hangulat volt . . . Aki ebben az élményben részesül, az üdvözül. A legszélső érzelmi pont az, amelyre Jézus az ember fiait emelni kívánja ; midőn a világfenntartó szeretet megélésére és tapasztalására hívja fel. Ezen élmény ontológiailag a legmagasabb, mert az Abszolutumba vezet egyenesen; ez a legvégső realitás. Senki az Abszolútumot ezen önprojekció, nélkül meg nem közelíti, realiter azzá kell válnia, hogy ezt a gondolatot megkapja. Az Abszolútumot énmagamban kell megélnem — ez az igazi és végső vallás. És ha ezt megéltem, akkor bízom és szeretem; tehát az örökkévaló élet részesévé leszek. Ezen életmomentum Jézus ontologiai középpontja." Böhm ezen nyilatkozata, amilyen meglepő, olyan örvendeztető. Ε helyen tehát elismeri a vallásos élményt és belát a vallás legmélyebb rejtekeibe. Ε szálakat tovább fűzve csakugyan hozzá lehetne látni egy vallásfilozófiai rendszer kiépítésére, melynek alapja az a tapasztalat vagy élmény, hogy Istent meg lehet élni. A baj nézetünk szerint csak az, hogy e helyen Böhm a vallásos élményt mint Jézus élményét egyszerűen csak regisztrálja („Jézusban magában ezen objektiv imádat megléteiét elhiszem"), de a saját álláspontjáról lehetségesnek nem tarthatja. Mert ha ilyen élmény lehetséges, akkor természetszerűen következik belőle a róla való számadás, vagyis a vallásos megismerés. Amit azonban Böhm a Jézus értékeléséről mond, azt nűnt saját meggyőződésót fejezi ki. Jézus az utilizmusnál is magasabb fokra hágott, a nemessógi vagy idealisztikus értékelés fokára. (Lásd bővebben Böhm axiológiáját!). A keresz-