Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása

ι; * 94 Síelényi Ödön. világ között és csak amaz előbbit illeti meg az örökkévalóság; a véges világ — mint már láttuk is — magában semmi. E. tehát harmóniában akar maradni az egyházi tannal, ki akarja kerülni a panteizmust, de nem igen sikerül neki. Nem tudja elbszlatni azt a homályt, mely a kétféle világ fölött lebeg : azt értjük, hogy az eszmék világa Istenben van, de nem azt, mikép lehet a véges világ — mely magában semmi — Istenen kivül? (Lásson 135.) Ép oly homály borong a teremtés fogalma körül. E. szereti az istenséget, a szentháromságot (a fiú megszületését) ós a világ teremtését nem három időbeli, hanem dialektikai sorrendet képező mozzanatnak felfogni (Deutsch), de hogy az egyházzal összhangzatban maradjon, beszél a teremtésről úgyis mint időbeli tényről, legalább a véges világ létrehozására vonatkozólag és ezért mégsem szabadulhatott a panteizmus gyanújától,

1) (Lásd fent a megrótt kitételeket!) A teremtményekről ós materiális dolgokról hol azt mondja, hogy ők Isten nyomai, hogy Isten mindenkép bennök van (11, 6,) melyekből Istent meglehet ismerni (271, 33), hol meg semmiségöket hangsúlyozza, mely elvezet az Istentől (238, 31), csak annyiban vannak, amenynyiben Isten bennök van,

2) egyébként csak látszat az egész véges világ a maga sokféleségével, csak hogy ezt a látszatot nem tudja megmagyarázni: miért és honnan van ez a semmis, térben és időben lévő véges világ ? Ε problémát E. sem oldja meg. Nem időzünk tovább θ talányoknál, hanem tovább haladunk a főtanok ismertetésében. Minden teremtményben — mondja E. — van valami Istenből, mert különben nem létezhetnék. Sok teremtményt teremtett az Isten, hogy őt kifejezésre juttassák, de mindenik a maga módján teszi, egyik sem tükröztetheti az Isten teljességét, amint egy vízcsöpp sem fejezheti ki a tenger lényegét. (173, 26). Ε „teremtett állatok között" a legfőbb az emberi lélek, vele közölte az Isten egész lényegét. Minden teremtményben van valami Istenből, de a lélekben Isten isteni, azaz teljesseggel Isten, mert a lélek az ő nyugvóhelye. (230, 36). Modern kifejezéssel azt lehetne mondani, hogy a többi teremtményben Isten csak objektive, a lélekben ellenben szubjektív módon van meg. (Deutsch i. m. 152). A lélekalap egyenesen azonos az istenséggel (66, 2). Ez a lélek teremtetlen része (193, 16, 286, 18). Minden teremtmény Isten lábnyoma, a lélek ellenben a képmása. De ha ez így van — itt jön a veszedelmes fordulat, akkor a lélek ') Simul enim et semel quo deus fűit, quo filium sibi coeternum per omnia equalem deum genuit et iam mundum creavit. Deniüe i. m. 652. *) Qui enim aliquid extra deum vei preter deum aut etiam aliquid cum deo querit, non bene sentit de deo, nichil enim postes esse extra deum, Denifle i. m. 599. V. ö. 539. > f