Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása

* 88 Síelényi Ödön. hozható érveket megcáfoló; sőt a közbeeső gondolatokat elhanyagolván nem egyszer egyik gondolatról a másikra ugrik, ahogy éppen hangulata magával hozza. Mint a töredékekből is megállapíthatjuk nem volt izgató, magával ragadó, a szenvedélyeket felkorbácsoló szónok, de azért mélyen meg tudott hatni. Jól mondja Wackernagel (Rieger) „Er hat wo er will eine schwungvolle eindringliche Beredsamkeit aber keine Rhetorik (i. m. 428). Színpompa nincs nála, de mesterkéltség, hatásvadászat sem. Sokat szeret idézni, de valamint a szentírásból úgy az ő „tekintélyeidből (Aristoteles, Tamás, Augustinus, Dionysios Areopagita stb.) saját véleményét szereti kiolvasni. Mindamellett megvolt arról győződve, hogy gondolkozása a kinyilatkoztatással, sőt az egyházi tannal is a legszebben összhangzik. Igazi polémiát nála nem találunk, még a szellemi harc is távol állt békés érzületétől. Legkevésbbé bántja az egyházat és annak intézményeit. Távol áll tőle, hogy szektát alapítson, bár érzi, hogy tanait csak a fenkölt lelkűek fogják megérteni. Az isteni vigaszról irott értekezésében azt mondja, nem egy ember azt fogja állítani, hogy nem igaz, amit itt vagy másutt írt. Erre csak Augusztinusszal felelhet, hogy nem tehet róla, ha valaki meg nem érti. Arra a szemrehányásra pedig, hogy miért tanit műveletleneket, az a válasza, hogy ha őket senki sem tanítja, hogyan lehessenek tanultakká ? („sol man nit leren ungelerte lute, so wirt niemer nieman gelerte, so mag nieman lern noch leben noch sterben. Wann dar umb leret man die ungelerten, das su werden von ungelerten gelert." Strauch kiadása 40. 28—31 sor). Általában bizonyos önérzettel beszél ós több helyen hangoztatja tanának eredetiségét és sajátszerűségét (pl. 64, 31; 65, 20; 71, 16; 73, 34; 100, 8; 282, 28; stb. ilyenformán: sehent, diz ist wider alle die meister die nu lebent vagy: ez sprechent die meistere gemeinlich .... aber ich spreche gewerlich). És bizonyos eredeti gondolatkört lehetetlen megtagadni tőle, bár kétségtelen, hogy Tamás, Augusztinus és a neoplatonikus misztika erős hatása alatt áll. A misztika alapvonásai (az intellektuális szemlélet, az éniség megtagadásának a követelése, az embernek az Istennel való teljes egységesülése, a tér és idő ideálítása, a véges világ tagadása stb.) mind megvannak benne, de sajátszerű színezéssel. Hogy nem csak tizedrangú skolasztikus, mint Denifle állítja, hanem jóval több, mutatja az is, hogy gondolatköre korlátolt. Főproblémái az Isten mint egység és szentháromság, Isten és az emberi lélek viszonya, de különösen a lélek lényege vagy alapja („Seelengrund"), Isten megszületése a lélekben. Szükségesnek tartottuk ez általános megjegyzéseket, hogy E. tanának ismertetésében minden fennakadás nélkül haladhassunk.