Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)
Szelényi Ödöntől: Eckehart mester élete és tanítása
* 84 Síelényi Ödön. mégis értékesebb az előbbinél, amennyiben hibátlanabb példány képezi az alapját, továbbá egyes iratokat teljesebb alakban bír és végül többet is tartalmaz, mint az erfurti Kodex. Tartalma ím ez: 1. Egy index után következnek az opus trip. és opus prop. szolgáló prológusok. 2. Expositiones a Gensbe. 3. Expositio aliquarum auctoritatum famosarum et utilium libri Exodi. 4. Expos, in librum Sap. illetve Prol. az opus Exp.-ba. 5. Articuli condemnati istius doctoris (sc. Heckardi). 6. Eccl. 7. Expos, in Ev. Joh. 8. Oratio dominica. 9. Az opus sermonum egy része. (Lásd Denifle i. m. 419- 20 és 673-687). Denifle olybá vette felfedezését, hogy általa az eddigi E. kutatás összes eredményei és megállapításai érvényöket vesztették és hogy az ujabb vizsgálódásnak az általa tört úton kell megindulnia. Annyi minden vitán felül áll, hogy ezentúl E. jelentőségének megállapításánál a latin művek különös figyelemben rószesítendők. A baj csak az, hogy egyelőre nincsenek közrebocsátva, Denifle csak szemelvényeket közölt és legújabban igen keveset Spanier is. Amíg tehát a latin művek tudományos kiadásban nem kerülnek forgalomba, addig mégis csak" a német művekre vagyunk első sorban ráutalva, különben is ezekben határozódik E. sajátlagossága. Ε téren legújabban Jostes, Spamer, Strauch, Pahnck stb. fejtettek ki szorgos tevékenységet, melynek az az eredménye, hogy a Pfeiffer-féle optimizmus homályba borult, a teljesen hiteles eckeharti iratok száma lényegesen alá szállott és általában az eddigi E. kutatás filologiai apparátusa igen kétségessé vált. A pontos vizsgálódások nyomán kitűnt, hogy mai for májában talán egyetlen eckeharti prédikáció sem származik magától a mestertől, hanem hogy bizonyára túlnyomólag utánjegyzésnek köszönik eredőtöket. A leirók pedig legtöbbször nem az egész beszédet írták le, hanem csak a kimagasló mozzanatokat és ezeket sem fűzték mindig pontosan egymás mellé. Ehhez járul, hogy a buzgó feljegyzők nem voltak mindig egyformán ügyesek, sokszor meg sem értették a mester szavait és értelmetlenségeket csúsztattak be a szövegbe. A másolás folytán még jobban romlott a szöveg, mind több hiba csúszott be, hasonló darabokat összevontak, megrövidítettek, másokat szétdaraboltak mind oly momentumok, melyek a kutató munkáját felette megnehezítik. A kéziratok is nagyon eltérnek egymástól, amire pl. Jostes és Sievers is utalnak. Spamer pedig megvizsgálván Pfeiffer kiadását és összehasonlítván az egyes kéziratokat, megállapította, hogy a hírneves germanista sem járt el mindig kellő óvatossággal és sok oly b es z^det és traktátust tulajdonított kedves írójának, amelyeket ma már alig, vagy csak fenntartással
