Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 11. évfolyam, 1913 (Budapest)

Ravasz László dr.-tól: A magyar prot. igehirdetés a XVII. században

272 Dr. Ravasz László. szívesen magyaráz a Melanchton kryptokalvinizmusa alapján. Általában dogmatikailag a református, liturgiailag a lutheránus irány felé húzódik inkább. Prédikációinak olvasásánál az első benyomás az, hogy itt az emberek vannak a hittanért, és nem a hittan az emberekért. Legfontosabb feladatául mindig azt tartja, hogy egy dogmatikai tételt bizonyítson be s nem az, hogy egy lelket rázzon meg. Karácsonyi beszédjének az a tanúsága „igen meglássa mindenki, hogy a két természetet egy személyben egyben ne elegyítse";

1) egyik adventi beszédének csúcspontja annak a tételnek fejtegetése, hogy miben álljon az igazi papi gyűlés privilégiuma.

2) A békesség lélektana helyett azt bizonyítja, hogy az ingyen kegyelemből van;

3) aprószentek ünnepén azzal foglalkozik az egész első részben, hogy nem vétkeztek-e a mágusok azzal, hogy fogadásukat megszegve, nem mentek vissza Heródeshez, pedig ebből támadott a nagy gyermekgyilkosság,

4) húsvétkor — bár megkapó erővel tud vigasztalni, úgy, hogy szavainak melegsége ma is szívünkhöz ér,

5) — mégis oldalakon keresztül foglalkozik olyan kérdésekkel, hogy a feltámadott Jézus miként enyészett át a hasadókon; mennybemenetel napján hosszasan vitatja, hogy Jézus szombaton, csütörtökön, vagy vasárnap ment-e fel a mennybe ?

6) Tudja, hogy hány ég van, hányszor sírt Jézus, mit beszélt az emmausi úton tanítványainak és micsoda textusokat használt hozzá ; tudja, miből formálják maguknak az angyalok a testüket, egy embernek egy vagy több angyala van-e? hosszasan citálja az archonticusok és cerdonianusok eretnekségét, amely oly elvont különböztetésekkel történik, hogy csupán skholasztikus fül érti meg első hallásra;

7) néha különben is eléggé dogmatikus beszédeit megtoldja egy-egy „szerzés"-sel s abban aztán ex thesi indul neki a polémiának. Polémiájában távolról sincs meg az a szenvedély és vakbuzgóság, ami Meliuszékat és Pázmányékat jellemzi. Nem gyűlöli a ,,pápás atyafiakat," legfönnebb lenézi s kevéssé sajnálja. Nem lát ellenfeleiben sátáni lelkeket, csak „tettetes ámítókat," akiket nyugodt, széles mosollyal inkább leleplez, mintsem megátkoz. A pápások híres böjtje könnyű az úrnak: egyszer eszik ugyan napjában, de akkor annyit, amennyit akar. „Húst azért ne egyék, de külömb-külömb drága szerszámmal készíttetett halaknak válogatott nemeit megeheti, hogy penigh a halótel meg ne ártson, jó bort s bővön kell rá innya.

8) Ellenben „elhitetvén az együgyű cseléddel, hogy az hús, vajas, tikmonyas nem étel által nyerhetik bűnök bocsánatját, az esztendőnek csaknem felén vonza el cseléde táplálására való költséget, pedig méltán érdemli a robotás Ί Post. I. 89. J) Post. I. 72. ') U. ο. I. 119. 4) U. o. 125. s) 541. (az eredeti 426 laptól téves számozás szerint). ') I. 665. ') II. 166 squ. a) Quadragesima etc. IV. Beszéd. G. 3.